Gábor Dénes OTDK Ösztöndíj
Átadtuk a 2021. évi Gábor Dénes OTDK ösztöndíjat.
Átadtuk a 2021. évi Gábor Dénes OTDK ösztöndíjat.
Szomorúan értesültünk, hogy 2021.02.28-án, 75. éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Szikla Zoltán Papírgyártó mérnök, a Hamburger Hungária Erőmű Kft. ügyvezető igazgatója, 2014 évben Gábor Dénes-díjjal kitüntetett szakember.
Gyulai professzor hamvait a Fiumei Úti temetőben, 2021. március 12-e péntek 10.00-kor helyezik örök nyugalomba.
2021. február 12-én, életének 88. évében elhunyt Gyulai József Széchenyi-díjas fizikus, az MTA rendes tagja, a BME professor emeritusa, Hódmezővásárhely díszpolgára, a NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért és a Gábor Dénes-díj kuratóriumának nyolc esztendőn keresztüli elnöke.
Digitaleurope európai szövetség Future Unicorn-díját kapta meg egy magyar egészségügyi startup, az Oncompass Medicine Hungary Kft., melynek vezetője a Gábor Dénes-díjas Peták István.
NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért kuratóriuma pályázatot hirdet Gábor Dénes Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj 2021 elnyerésére, „VILÁGJÁRVÁNY IDEJÉN” címmel, HÁROM témakörben.