A Magyar Tudományos Akadémia, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem,
a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Kutatóintézet, Hódmezővásárhely városa és a Család mély fájdalommal tudatja, hogy
Gyulai József,
az MTA rendes tagja
Széchenyi-díj, Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, Magyar Érdemrend középkeresztje a csillaggal,
Prima-díj, és még számos szakmai díj
birtokosa
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város díszpolgára
-
február 12-én életének 88. évében elhunyt.
Halálával pótolhatatlan veszteség érte a magyar tudós társadalmat. A kitűnő tudós és ember emlékét szívünkben örökre megőrizzük.
Búcsúznak tőle felesége, lánya, barátai, munkatársai és tanítványai.
Hamvait a Fiumei Úti temetőben, 2021. március 12-e péntek 10.00-kor helyezik örök nyugalomba.
Levél vagy táviratcím: Dr. Gyulai Józsefné, Dr. Gyulai Zsófia – 1118 Budapest, Otthon utca 23/B
„Fiatal korom óta él egy, a természettudományos világképemmel és – szerintem – a vallással is összeférő elképzelésem az utolsó ítéletről, a mennyről és a pokolról. Ha az élet utolsó pillanatban tényleg villámgyorsan lepereg az élettörténetünk, akkor a lassuló életfolyamatokban egy lelkiismereti állapot „fagy” meg, válik „örökkévalóvá” – a szakmánk nyelvén ez a „quench”. Egy állapot, amelyért dicséret vagy szégyen lenne az osztályrészünk. Ez az időtlenné vált lelkiismereti állapot lehet elégedettség, ha a halálunk valami hősi pillanatban ér – ez lenne a mennyország. Leginkább azonban velemi köztes állapotba kerülhet az ember, mert tett jót is, rosszat is, hanyagságot is, hibáit javítani igyekvő tetteket is. Ezt képzelem a purgatóriumnak. A már megváltozhatatlanság tehetetlenségéből eredő szégyenek, a visszafordíthatatlan bűnök halmaza teheti szörnyűvé, időtlenné váló szenvedéssé, pokollá, az „elfuserált” életeket.
Nos, sok mindenről, ugye, itt nem beszéltem – ezért okozott kellemes állapotot az írás. Hogy azért nem beszéltem-e, mert nem is kérdeztél ilyenekről, nem tudom.
Életem során többször megkérdeztem: „Mit vársz tőlem. Uram, hogy ennyi életet adtál?” Először huszonnégy éves koromban kérdeztem, így…
Confiteur (Sírfelirat)
Most látom, hogy mindent Te küldesz:
a tavaszt, a magányt, mélyre, szívemig.
Uram! Te még talán bélyeget is gyűjtesz,
ugye, ha itt jársz, fölszedsz engem is?!
1957.április 14.”
(Idézet az Ifjan-Éretten-Éltesen önéletrajzi könyvéből.)