Dr. Székely Vlagyimír (1941. január 11. –  2020. november 13.)

1959-ben érettségizett, majd felvették a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karára, ahol 1964-ben szerzett mérnökdiplomát. 1970-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját. Diplomájának megszerzése után az egyetem elektronikus eszközök tanszékén kapott tanársegédi állást. Később adjunktusként és docensként dolgozott, majd 1989-ben vette át egyetemi tanári kinevezését. 1990-ben a tanszék vezetésével is megbízták, tisztségét tizenöt éven keresztül töltötte be. 1999 és 2002 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott.

1978-ban védte meg a műszaki tudományok kandidátusi, 1989-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Elektronikus Eszközök és Technológiák Bizottságának lett tagja. 2004-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2010-ben pedig rendes tagjává választották. Akadémiai tisztségein kívül a Híradástechnikai és Informatikai Tudományos Egyesület is felvette tagjai sorába. Emellett 1999-től a THERMINIC konferencia programbizottságának elnöke. 2002 és 2009 között a Sensors & Actuators és a Microelectronics Journal című tudományos szakfolyóiratok különböző különszámainak vendégszekesztője volt. 2005-ben a Microelectronics Reliability szerkesztőbizottságának lett tagja.

Díjai, elismerései:
Pollák–Virág-díj (háromszor)
Harvey Rosten-díj (2001)
Akadémiai Díj (2002)
Szent-Györgyi Albert-díj (2006)
Gábor Dénes-díj (2009)