A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok-, a kutatással-, fejlesztéssel-, felsőfokú képzéssel foglalkozó intézmények-, a kamarák-, a műszaki és természet-tudományi egyesületek-, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék (terjesszék fel) GÁBOR DÉNES-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő magyar (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, – akik itthon, vagy határainkon túl – a természettudományos szakterületek valamelyikén:

 

  • kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
  • jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
  • megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez,
  • személyes közreműködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét.

 

A határainkon túl élő magyar alkotó elismerésére javaslatot tehetnek a Magyarország határain túli (ezen a magyarság értendő a világban) magyar szakmai, valamint civil szervezetek és felsőoktatási intézmények vezetői is.

 A díjak odaítéléséről a NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma dönt. A Kuratórium döntése végleges, az ellen fellebbezésnek helye nincs. A hiányos (adatlapot, indoklást, szakmai életrajzot, vagy ajánló leveleket nem tartalmazó), vagy határidőn túl beérkező jelöléseket a Kuratórium formai okból figyelmen kívül hagyja. Nem lehet jelölő vagy ajánló a NOVOFER Alapítvány Kuratóriumának vagy Felügyelő Bizottságának elnöke vagy tagja, az elbírálást segítő szakmai bizottság tagja, a jelölttel családi vagy alárendeltségi kapcsolatban álló személy. A díjak személyre szólnak, így alkotó közösségek csoportosan nem jelölhetők. A díj csak egyszer nyerhető el és a Kuratórium nem adományoz posztumusz díjat.

A Kuratórium a felterjesztések alapján az elmúlt 5 évben folytatott, kiemelkedően eredményes innovatív teljesítmény elismeréseként Gábor Dénes-díjat adományoz a jelöltek közül kiválasztott, Magyarországon élő, magyar állampolgársággal rendelkező alkotónak, valamint a határainkon túl élő, magyar nemzetiségű, magyarul tudó alkotónak.

A Kuratórium a felterjesztések alapján sok éve folytatott, kiemelkedően eredményes innovatív teljesítmény elismeréseként Gábor Dénes Életmű-díjat adományoz a jelöltek közül kiválasztott, 75. évnél idősebb, Magyarországon élő, magyar állampolgársággal rendelkező alkotónak, valamint a határainkon túl élő, magyar nemzetiségű, magyarul tudó alkotónak.

Az ideális jelölt teljesen új tudást létrehozó szakember, akinek műszaki-szellemi alkotását eredményesen hasznosítják, aki ismereteit a gyakorlatban alkalmazza, látóköre messze meghaladja a szűken vett szakterületet.

A Kuratórium fenntartja magának a jogot arra, hogy a tárgyévet megelőző évek jelöltje számára is adományozzon díjat, amennyiben a jelölt a tárgyévi felhívás minden kritériumának megfelel és a jelölők, valamint az ajánlók a kuratórium ez irányú megkeresése során fenntartják korábbi javaslatukat.

 

A jelölés megkívánt tartalma

  1. Kitöltött és aláírt adatlap

Az adatlap formalizált, melynek aktuális változata a www.gabordenes.hu honlapról letölthető. Fontos, hogy a jelölés címszavas indokának (a konkrét műszaki-szellemi alkotások megnevezése és ezek hasznosítási eredményének ismertetése) már az adatlapon is meg kell jelenni.

  1. Felterjesztés indoklása

A jelölt innovatív tevékenységének és eredményeinek rövid (legfeljebb 3 A4-es gépelt oldal terjedelemben), lényegre törő és konkrét bemutatása, a Gábor Dénes-díjra való jelölés indoka. A jelölés indoklása nem azonos a szakmai életrajzzal. Az indoklásban kell rámutatni arra, hogy a jelölt által végzett és a szakmai életrajzban felsorolt tevékenységek milyen hatást gyakoroltak például a gazdaságra, a tudományra, a fejlesztésre, a közéletre, az életminőségre, a környezetre, stb. Itt kell megnevezni a jelölt konkrét műszaki-szellemi alkotásait, és itt kell ismertetni azok hasznosítási eredményét.

  1. A jelölt szakmai életrajza

A jelölt képzettségének és munkásságának legfeljebb 2 oldal terjedelmű ismertetése. (A szakmai életrajz lehet önéletrajz is abban az esetben, ha a jelölés a Jelölt tudomásával történik!)

  1. Hivatkozott alkotások, eredmények listája

A felterjesztés indoklásában hivatkozott alkotás/ok/ ill. szakmai eredmények listája (a jelentős találmányokról, szabadalmakról, egyéb jogi védettséget élvező teljesítményekről, hazai és nemzetközi kutatási-fejlesztési projektekről vagy nemzetközileg is magasan idézett tanulmányokról, cikkekről).

  1. Két ajánlólevél

Két, a jelölt szakmájában elismert, tekintélyes szakembernek a jelölt kitüntetését támogató, legfeljebb 1-1 oldal terjedelmű ajánló levele. A jelölt és az ajánlók között nem lehet összeférhetetlenség. A Jelölő és az Ajánló (a felterjesztést támogató) nem lehet azonos személy.

 A jelöléssel, ajánlással és elbírálással kapcsolatos valamennyi dokumentum nyelve a magyar!

 Az adatlap, a felhívás és a jelöléssel kapcsolatos részletes tudnivalók letölthetők a: https://www.gabordenes.hu/palyazati-felhivasok/ címről.

A teljes jelölést (A jelölés megkívánt tartalma 1-5.) elektronikusan kell megküldeni az alapitvany@novofer.hu e-mail címre. Az aláírt adatlap eredeti példányát – ami tartalmazza az adatkezelési nyilatkozatot – posta úton is meg kell küldeni a 1112 Budapest, Hegyalja út 86. címre.

Az elektronikus teljes jelölés beküldési, a papíralapú adatlap postára adási határideje

2021. október 11. – magyar idő szerint 24 óra.

 Eredményhirdetés és díjátadás: 2021. december.

A beérkezett jelölések átvételéről a jelölők, az elbírálás eredményéről a jelölők, a kitüntetést elnyerők esetén a jelölők, az ajánlók és a díjazottak közvetlen értesítést is kapnak. A díjazottak nevét a díjátadást követően honlapunkon és a szaksajtóban is nyilvánosságra hozzuk.

 

További felvilágosítás:

www.gabordenes.hu   –   E-mail: alapitvany@novofer.hu   –   Tel.: +36 1 319 8913   –   Mobil: +36 30 4848 004

 

Budapest, 2021. július 01.

 

 

 

Dr. Bendzsel Miklós
a NOVOFER Alapítvány kuratóriumi elnöke

 

 


 

Lezárult pályázatok

GÁBOR DÉNES KÖZÉPISKOLAI ÖSZTÖNDÍJ PÁLYÁZAT 2021

R É S Z L E T E S   P Á L Y Á Z A T I   f e l h í v á s

Részletes pályázati felhívás letöltése>>

Adatlap letöltése>>

Plakát letöltése>>

 

Gábor Dénes Nobel-díjas mérnök, fizikus, társadalmi gondolkodó, a Római Klub alapító tagja emlékére, a NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért kuratóriuma pályázatot hirdet

 

 „VILÁGJÁRVÁNY IDEJÉN”

címmel.
Gábor Dénes mintegy fél évszázada, a Római Klub alapítóinak sorában mind nagyobb szenvedéllyel vizsgálta a technológia és az innovációk társadalmi környezetét és hatásait. Eredményeit önálló könyvekben is közreadta: a Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk, illetve Az érett társadalom lebilincselő gondolatmenetei alapján éppen a mai horizontunkról fogalmaz meg sok – helytállónak bizonyult – előrejelzést. Nem véletlen, hogy a műszaki fejlődés kínálta lehetőségek mellett komoly (és látható módon sok tekintetben megcáfolhatatlan) jövőképet vázolt fel arról, hogy milyen következményei lehetnek egy-egy jelentős mérnöki- és társadalmi innovációinak. Kiemelkedő mérnök-fizikusi talentuma széles műveltséggel és felelős társadalmi gondolkodással párosult. Ma is sokan és sokat meríthetnek gondolkodásából, a jövőt vizionáló műveiből.
A Római Klub tevékenysége az elmúlt évtizedekben rendkívül nagy hatást gyakorolt a tudományos életre és a gazdaságpolitikai vélekedésekre, és megteremtette a globális dimenziókban való gondolkodás tudományos alapjait. Jelentéseik hasznos kalauzként szolgáltak úgy a kutatás, a tervezés, mint a veszélyek és esélyek racionális és humánus kezelése terén.

Idei pályázati kiírásunk mindezek tükrében az elmúlt esztendő és a jelenünk két, sajátos kapcsolatban álló jelenségét helyezi nagyító alá: a koronavírus-járvány keltette kihívásainkat és küzdelmeinket, valamint az átfogó tevékenységek (tanulás, munkavégzés, pihenés) digitális – egyéni és csoportos – támogatását, esetenként a mesterséges intelligencia lehetséges térhódításával. Várjuk a leleményes, bátor és jól alátámasztott látomásokat és ajánlásokat. hiszen Gábor Dénes elhíresült mondása szerint: A jövőt nem lehet megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni.

 

TÉMAKÖRÖK

A COVID-19 az azóta a világ immár második évét is megterhelő súlyával arra késztette Alapítványunkat, hogy még 2020 közepén megjelentessük a Gábor Dénes-díjjal elismert tudósaink, mérnökeink erre vállalkozó körének töprengő gondolatait e kihívás leküzdésének esélyeiről. (Látomások koronavírus idején – Elég érett-e a társadalmunk? www. gabordenes.hu) A tanulságokat illetően fiatal pályázóink abban a különleges helyzetben vannak, hogy szerzőinkkel együtt a legutóbbi tanév-, hazánk- és saját környezetük jelene tükrében vizsgálhatják e mesterek látomásainak és következtetéseinek igazát, s tehetik hozzá saját tapasztalataikat és javaslataikat, ezekkel is alakítva jövőnket. Ez az időszak – a kényszerű bezártság nyújtotta lehetőségekkel – lehetőséget adhat az olyan kísérletezésre és alkotásra is, amelyet a szabad mozgás körülményei között – leginkább az idő és az inspiráció hiányában – nem tennénk meg.

1. MIRE TANÍT ÉS HOGYAN ALAKÍT BENNÜNKET A KORONAVÍRUS – JÁRVÁNY ELLENI KÜZDELEM?

Miközben a világméretű vírusjárvány páratlanul összehangolt gyógyszeripari fejlesztésekre sarkall, az egyének, családok, kisközösségek, iskolák, munkahelyek és a kulturális életterek súlyos korlátozásokat kénytelenek megélni. A kötelező elővigyázatosság megkívánta magatartás szokatlan és sorvasztó jellegét ellensúlyozni kell a megelőzés, valamint a kreatív alkalmazkodás eszközeivel. A jelzett honlapon található elemzések (Látomások koronavírus idején) tovább gondolásával a saját problémafelvetéseitekre várunk alkotó válaszokat. Nem korlátozva a témaválasztást felsorolunk néhány lehetőséget:
– Az otthon – munkahely – iskola viszonyainak megváltozása, új emberi szükségletek
– Új szerepek a családi munkamegosztásban
– Az élő baráti és társas közösségek friss keretei
– Közösségi felelősségvállalás és önkorlátozás
– A társadalmi-, közösségi segítségnyújtás és a rászorultak találékony segítése

2. A DIGITÁLIS KÖRNYEZET TÉRHÓDÍTÁSA: ALKALMAZKODÁSI FELTÉTELEK ÉS SZÜKSÉGLETEK

A kényszerű online kapcsolattartás és információ-, illetve tudásáramlás, a tanulástól a modern egészségipari szolgáltatásokon át a szórakozásig átitatja a mai valóságunkat. A kommunikációnk módja, eszköztára az internet fél évszázaddal korábbi megalapozása óta egyetlen nemzedéken belül is állandó mozgásban, fejlődésben van. Az erről szóló esszé átfogóan szembesítette a felnőtt társadalmat a friss fejleményekkel. Indokolt hát megkérdeznünk a fiatal főszereplőket az alkalmazkodást meghaladó, a fejlődést alakító kívánatos feltételekről és szükségletekről, a megoldási javaslataikról (szintén csak példaszerű ötletadással):
– Milyen módszerek és infrastruktúra szolgálná hatékonyabban a tanulási rendszereket a járvány lecsengése után?
– Milyen hiányzó digitális tartalomfejlesztések gazdagíthatnák az oktatást és a szórakozást?
– A szolgáltatások digitális támogatása (pl: az E-recept mintájára) hol érhetne el számottevő, minőségi javulást?
– A digitális világ hol és milyen mesterséges intelligencia-támogatásokkal lehetne hatékonyabb a hétköznapi életben?

3. OTTHONI LEHETŐSÉGEK A KÍSÉRLETEZŐ-, ALKOTÓ TEVÉKENYSÉGRE

Nézzünk körül, hogy otthon milyen eszközök vesznek körül bennünket. Bizonyára találunk köztük olyant, amelyet vagy munkánk tárgyaként, vagy általa inspirálva kísérleti alanyként fel tudunk használni. Számos természettudományos területen meríthetünk ötletet az otthoni környezetben is. Ezeket kidolgozva és dokumentálva ismereteink bővülnek, másoknak adhatunk további ötletet és a tapasztalatok továbbadására kaphatunk lehetőséget. A kísérletező- és alkotó kedv tekintetében semmilyen területi-, vagy szakmai megkötést sem téve várjuk a kiválasztás indoklását, a folyamat leírását és az eredmények dokumentálását. Szintén csak ötletként:
– A konyha, mint az új ételek és italok alkotásának tere;
– Sporteszközök otthoni használata, valamint karbantartása;
– A háztartási gépek és eszközök célszerűbb, esetleg praktikusabb használata, vagy új felhasználási területe;
– Higiéniai anyagok- és módszerek újszerű használata;
– A háztartási hulladékok és felesleges anyagok, eszközök kezelése és másodlagos felhasználása.

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:

A pályázaton részt vehetnek a határainkon belül, vagy azon kívül élő, magyarul tudó középiskolás tanulók. A Pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a Pályaművet az Alapítvány a későbbiekben ellenszolgáltatás nélkül, digitális vagy nyomtatott formában közzé tegye, vagy a közzétételt partnere részére engedélyezze.

A Pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a Pályaműnek ő a szerzője és ez által joga van azt publikálni, publikáltatni, továbbá garantálja a Pályamű eredetiségét. (A felhasznált irodalom, források megjelölése szükséges. A részbeni plagizálás is a pályázó kizárását eredményezheti.)
A jeligés pályázat két részből áll:

1. ADATLAP
A Pályázó nevével, születési adataival, elérhetőségével (lakáscím, telefon, e-mail), a felkészítő tanár nevével, a Pályázó iskolájának adataival (iskola neve, címe, igazgató/intézményvezető neve, e-mail címe), valamint a Pályamű azonosítására alkalmas jeligével és munkacímmel, a választott témakör megjelölésével, a Pályázó aláírásával (a számítógéppel kitöltendő adatlap letölthető a www.gabordenes.hu internet címről).
2. PÁLYAMŰ
A pályamű megismertetésére többféle megjelenítési formát is elfogadunk.
Esszédolgozat 6-10 oldal terjedelemben, jeligével és címmel, vagy egy előadásra, bemutatására alkalmas képi megjelenítés, fotómontázs, slide-show, videofilm formában.

 

A PÁLYAMŰ LEHETSÉGES TARTALMA:

A Pályaműben a Pályázónak a megadott témakörök egyikét kell – egy-, vagy több megadott feladatmeghatározás figyelembevételével – feldolgozni, értelmezni, tovább gondolni, az újszerű lehetőségekre rámutatni. Természetesen megengedett az ismert alkalmazások újszerű bemutatása is a források megjelölésével. A pályaműnek szigorúan természettudományos alapokon kell állnia, áltudományos nézetek a dolgozatot értékelhetetlenné teszik.

1. A TÉMAVÁLASZTÁS

A felkínált témakörök és az ezeken belül kiválasztható kérdések a jelenkor társadalmi kérdéseinek, illetve technológiai vívmányai mai megjelenési formáinak olyan elemei, amelyek a természettudományok területéről (olykor társadalomtudományi megközelítést is igénylő, vagy azt elfogadó módon) várnak megoldásokat. A jelenkor középiskolás korosztályának későbbi életszakaszát meghatározó technológia váltás időszakát éljük megnehezítve a világjárvány jellemzőivel – sok-sok kérdőjellel. Ezekből választottunk egy csokrot és ebben szeretnénk megismerni a felkészült és érdeklődő középiskolások tapasztalatait, jövőképét, kreativitásuk megnyilvánulásait.
Ki-ki olyan témakört – és a témakörön belül kérdést, feladatmeghatározást – válasszon, amelyben már a kérdés feltevésekor otthon érzi magát és saját elgondolásai kreatív kifejtésére képes. Kerüljék a csupán meglévő írásos anyagok, értékelések átdolgozásán, vagy egymáshoz illesztésén alapuló munkákat.

2. A LEHETSÉGES KIVITELEZÉSI, MEGVALÓSÍTÁSI FORMÁK

A választott témakör és kérdés kidolgozása során többféle megjelenítési megoldás is szóba jöhet. Preferáljuk azokat a megjelenítési formákat, amelyek közérthetően, a laikusok számára is könnyen megérthető módon, reprodukálhatóan és bemutathatóan kezelik a kérdést. A kérdések jellegétől függően ezek lehetnek:
• esszé jellegű dolgozatok, akár táblázatokkal és számításokkal, ábrákkal, képekkel is kiegészítve;
• képek és/vagy mozgóképek szerkesztett megjelenítése, video-klip, animáció.

 

 

FORMAI KÖVETELMÉNY:

• Az írott szöveg 12 pont nagyságú Times New Roman betűtípussal, 1,5-es sortávolsággal készüljön, az oldalmargók mérete 2 cm legyen. Az írott szöveg terjedelme ne haladja meg a 10 oldalt.
• A képi megjelenítés során a vetítés, bemutatás hossza ne haladja meg a 5-8 percet.

• A dolgozat tartalmazzon címoldalt a jelige és a cím feltüntetésével, tartalomjegyzéket, oldalszámot és egy maximum 1 oldal terjedelmű összefoglalót (absztraktot), valamint a felhasznált irodalom jegyzékét is. Az idézett vagy kimásolt szövegrészeket idézőjelbe kell tenni, és a lábjegyzetben hivatkozással kell ellátni.
• A dolgozat tartalmazhat képeket, illusztrációkat vagy vonatkozó mellékleteket. A beillesztett képeket sorszámozni kell, forrásukat meg kell adni és a szövegben, hivatkozni kell rájuk.
• Nem lehet a dolgozaton semmilyen személyes adat, a pályázó beazonosítására alkalmas jelölés, jelzés, vagy a pályázó fényképe.
• A jelige legalább 4 betűből és legalább 3 számból, de legfeljebb 10 karakterből álljon. A pdf file neve a jelige legyen!

 

AZ ELBÍRÁLÁS SZEMPONTJAI:

Az elbírálás során a beérkezett pályamunkákat egy szakértőkből álló munkacsoport dolgozza fel és rendezi sorba annak általa meghatározott értéke szerint. A szakértői javaslatok alapján a beérkezett pályaművek első harmadát a Kuratórium tagjai megismerik, azokról véleményt alkotnak és döntenek az ösztöndíjak odaítéléséről.

Szempontok:
• Az önálló, eredeti gondolatok, javaslatok mértéke, mennyisége.
• A pályamunka kidolgozottsága.
• A választott bemutatási mód (esszé, video stb.) célszerűsége a választott kérdéshez illeszkedően.
• A technikai fel-, vagy kidolgozottság.
• Az összefoglalás közérthetősége, a prezentációra való alkalmassága.

 

HATÁRIDŐK:

1. JELENTKEZÉS

A pályázatra való jelentkezés, azaz a pályázati adatlap elküldési határideje 2021. március 5. éjfélig.
A pályázati adatlap benyújtási helye és módja:
Az adatlapot aláírva és szkennelve/fényképezve elektronikusan az alapitvany@novofer.hu e-mail címre kell megküldeni. Idén nem kérjük a pályázatok postai feladását. Az adatlap beérkezéséről visszaigazoló e-mailt küldünk.

2. A PÁLYAMŰ

A pályamű benyújtási/beérkezési határideje 2021. március 31. éjfélig.
A pályamű benyújtási helye és módja:
A jeligével és címmel azonosított dolgozatot csak elektronikus formátumban (PDF file, Powerpoint, JPEG, MPEG) kell megküldeni az alapitvany@novofer.hu e-mail címre. A file neve a jelige legyen! Az e-mail tárgyában a jeligét és a dolgozat címét kell feltüntetni.
A készített modellt nem kell beküldeni, csak annak (képekkel, vagy videó felvétellel illusztrált) dokumentációját, a kísérlet leírásával.
Eredményhirdetésre 2021. június első felében, Gábor Dénes születésének évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen kerül sor.

 

DÍJAZÁS:

A legjobb pályaművek kidolgozói minimum 50.000, maximum 250.000 forint összegű egyszeri tanulmányi ösztöndíjat és oklevelet, az OTDT által kiállított „Tehetségútlevelet” kapnak, továbbá a támogatók által felajánlott tárgyjutalmat, szakmai- vagy kulturális programokon való részvételi és táborozási lehetőséget, egyéb fejlesztő csomagot nyerhetnek. (Az ösztöndíjak száma nem limitált, az a színvonalas pályázatok függvénye, azonban a Kuratórium fenntartja a jogot, hogy valamely pályadíj-kategóriát ne adja ki.)

A nyilvános eredményhirdetés alkalmával az erre előzetesen felkért diákok, egy 5-10 perces előadásban az ünnepség keretében bemutathatják dolgozatukat, vagy alkotásukat. A sikeres Pályázókat a terv szerint a Parlamentben tartandó Gábor Dénes-díj átadási ünnepségre, valamint a Gábor Dénes Emlékévek nyilvános rendezvényeire is meghívjuk.
További felvilágosítás:
NOVOFER Alapítvány 1112 Budapest, Hegyalja út 86., E-mail: alapitvany@novofer.hu Tel: +36 30 4848-004 WEB: www.gabordenes.hu

Budapest, 2021. február 01..

 

Dr. Bendzsel Miklós
a NOVOFER Alapítvány kuratóriumi elnöke

 

 _____________________________________________________________________________________________________________________________________________

GÁBOR DÉNES-DÍJ 2020

f e l t e r j e s z t é s i   f e l h í v á s

(MTVA Novum 2020.08.23)

Felterjesztési felhívás 2020 letölthető (pdf) >>
Általános tájékoztató 2020 letölthető (PDF) >>
Adatlap 2020 letölthető (doc) >>

A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok-, a kutatással-, fejlesztéssel-, felsőfokú képzéssel foglalkozó intézmények-, a kamarák-, a műszaki és természet-tudományi egyesületek-, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék (terjesszék fel) GÁBOR DÉNES-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő magyar (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, – akik itthon, vagy határainkon túl – a természettudományos szakterületek valamelyikén:

  • kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
  • jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
  • megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez,
  • személyes közreműködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét.

 A határainkon túl élő magyar alkotó elismerésére javaslatot tehetnek a Magyarország határain túli (ezen a magyarság értendő a világban) magyar szakmai, valamint civil szervezetek és felsőoktatási intézmények vezetői is.


(MTV1 Médiaklikk 2020.10.05.)

 A díjak odaítéléséről a NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma dönt. A Kuratórium döntése végleges, az ellen fellebbezésnek helye nincs. A hiányos (adatlapot, indoklást, szakmai életrajzot, vagy ajánló leveleket nem tartalmazó), vagy határidőn túl beérkező jelöléseket a Kuratórium formai okból figyelmen kívül hagyja. Nem lehet jelölő vagy ajánló a NOVOFER Alapítvány Kuratóriumának vagy Felügyelő Bizottságának elnöke vagy tagja, az elbírálást segítő szakmai bizottság tagja, a jelölttel családi vagy alárendeltségi kapcsolatban álló személy. A díjak személyre szólnak, így alkotó közösségek csoportosan nem jelölhetők. A díj csak egyszer nyerhető el és a Kuratórium nem adományoz posztumusz díjat.

A Kuratórium a felterjesztések alapján az elmúlt 5 évben folytatott, kiemelkedően eredményes innovatív teljesítmény elismeréseként Gábor Dénes-díjat adományoz a jelöltek közül kiválasztott, Magyarországon élő, magyar állampolgársággal rendelkező alkotónak, valamint a határainkon túl élő, magyar nemzetiségű, magyarul tudó alkotónak.

A Kuratórium a felterjesztések alapján sok éve folytatott, kiemelkedően eredményes innovatív teljesítmény elismeréseként Gábor Dénes Életmű-díjat adományoz a jelöltek közül kiválasztott, 75. évnél idősebb, Magyarországon élő, magyar állampolgársággal rendelkező alkotónak, valamint a határainkon túl élő, magyar nemzetiségű, magyarul tudó alkotónak.

Az ideális jelölt teljesen új tudást létrehozó szakember, akinek műszaki-szellemi alkotását eredményesen hasznosítják, aki ismereteit a gyakorlatban alkalmazza, látóköre messze meghaladja a szűken vett szakterületet.

A Kuratórium fenntartja magának a jogot arra, hogy a tárgyévet megelőző évek jelöltje számára is adományozzon díjat, amennyiben a jelölt a tárgyévi felhívás minden kritériumának megfelel és a jelölők, valamint az ajánlók a kuratórium ez irányú megkeresése során fenntartják korábbi javaslatukat.

 

A jelölés megkívánt tartalma

  1. Kitöltött és aláírt adatlap

Az adatlap formalizált, melynek aktuális változata a www.gabordenes.hu honlapról letölthető. Fontos, hogy a jelölés címszavas indokának (a konkrét műszaki-szellemi alkotások megnevezése és ezek hasznosítási eredményének ismertetése) már az adatlapon is meg kell jelenni.

Felterjesztési felhívás 2020 letölthető >>
Általános tájékoztató 2020 letölthető >>
Adatlap 2020 letölthető >>

  1. Felterjesztés indoklása

A jelölt innovatív tevékenységének és eredményeinek rövid (legfeljebb 3 A4-es gépelt oldal terjedelemben), lényegre törő és konkrét bemutatása, a Gábor Dénes-díjra való jelölés indoka. A jelölés indoklása nem azonos a szakmai életrajzzal. Az indoklásban kell rámutatni arra, hogy a jelölt által végzett és a szakmai életrajzban felsorolt tevékenységek milyen hatást gyakoroltak például a gazdaságra, a tudományra, a fejlesztésre, a közéletre, az életminőségre, a környezetre, stb. Itt kell megnevezni a jelölt konkrét műszaki-szellemi alkotásait, és itt kell ismertetni azok hasznosítási eredményét.

  1. A jelölt szakmai életrajza

A jelölt képzettségének és munkásságának legfeljebb 2 oldal terjedelmű ismertetése. (A szakmai életrajz lehet önéletrajz is abban az esetben, ha a jelölés a Jelölt tudomásával történik!)

  1. Hivatkozott alkotások, eredmények listája

A felterjesztés indoklásában hivatkozott alkotás/ok/ ill. szakmai eredmények listája (a jelentős találmányokról, szabadalmakról, egyéb jogi védettséget élvező teljesítményekről, hazai és nemzetközi kutatási-fejlesztési projektekről vagy nemzetközileg is magasan idézett tanulmányokról, cikkekről).

  1. Két ajánlólevél

Két, a jelölt szakmájában elismert, tekintélyes szakembernek a jelölt kitüntetését támogató, legfeljebb 1-1 oldal terjedelmű ajánló levele. A jelölt és az ajánlók között nem lehet összeférhetetlenség. A Jelölő és az Ajánló (a felterjesztést támogató) nem lehet azonos személy.

 

A jelöléssel, ajánlással és elbírálással kapcsolatos valamennyi dokumentum nyelve a magyar!

 Az adatlap, a felhívás és a jelöléssel kapcsolatos részletes tudnivalók letölthetők a: https://www.gabordenes.hu/palyazati-felhivasok/ címről.

A teljes jelölést (A jelölés megkívánt tartalma 1-5.) elektronikusan kell megküldeni az alapitvany@novofer.hu e-mail címre. Az aláírt adatlap eredeti példányát – ami tartalmazza az adatkezelési nyilatkozatot – posta úton is meg kell küldeni a 1112 Budapest, Hegyalja út 86. címre.

Az elektronikus teljes jelölés beküldési, a papíralapú adatlap postára adási határideje 2020. október 10. – magyar idő szerint 24 óra.

 Eredményhirdetés és díjátadás: 2020. december.

A beérkezett jelölések átvételéről a jelölők, az elbírálás eredményéről a jelölők, a kitüntetést elnyerők esetén a jelölők, az ajánlók és a díjazottak közvetlen értesítést is kapnak. A díjazottak nevét a díjátadást követően honlapunkon és a szaksajtóban is nyilvánosságra hozzuk.

További felvilágosítás:

www.gabordenes.hu   –   E-mail: alapitvany@novofer.hu   –   Tel.: +36 1 319 8913   –   Mobil: +36 30 4848 004

Budapest, 2020. július 10.

  

Dr. Bendzsel Miklós
a Kuratórium eln

_____________________________________________________________________________________________________________________________________________

LAZÁRULT!

Gábor Dénes Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj 2020 – RÉSZLETES PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Részletes pályázati felhívás letölthető >>
Adatlap letölthető >>
Plakát letölthető >>

Szaniszló egy atlasszal segíti a felkészülést, amit itt letölthetnek:

KIS ATLASZ A NAPRENDSZERRŐL >>
ŰRKUTATÁS ÉS TECHNOLÓGIA

 

 

Gábor Dénes Nobel-díjas mérnök, fizikus, társadalmi gondolkodó, a Római Klub alapító tagja emlékére, a NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért kuratóriuma pályázatot hirdet Gábor Dénes Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj 2020 elnyerésére,

„ŰR – TECHNOLÓGIA – FÖLD”  címmel.

Gábor Dénes mintegy fél évszázada, a Római Klub alapítóinak sorában mind nagyobb szenvedéllyel vizsgálta a technológia és az innovációk társadalmi környezetét és hatásait. Eredményeit önálló könyvekben is közreadta: a Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk, illetve Az érett társadalom lebilincselő gondolatmenetei alapján éppen a mai horizontunkról fogalmaz meg sok – helytállónak bizonyult – előrejelzést. Nem véletlen, hogy műszaki téziseinek katalógusát az „Anyag és az Energia” világának vízióival kezdi, és az „Űrkutatás” témakörével kapcsolatos jövőképének egy önálló fejezetet szentelt. Kiemelkedő mérnök-fizikusi talentuma széles műveltséggel és felelős társadalmi gondolkodással párosult.
A Római Klub tevékenysége az elmúlt évtizedekben rendkívül nagy hatást gyakorolt a tudományos életre és a gazdaságpolitikai vélekedésekre, és megteremtette a globális dimenziókban való gondolkodás tudományos alapjait. Jelentéseik hasznos kalauzként szolgáltak úgy a kutatás, a tervezés, mint a veszélyek és esélyek racionális és humánus kezelése terén.

Idei pályázati kiírásunk az űrtechnológiai kutatási eredmények földi hasznosításának, valamint a bolygónkon kívüli, a föld légkörén túli világhoz kapcsolódó, már létező-, vagy még a fantázia kategóriájába sorolható jövőképekre irányul a mérnöki teljesítményeknek és innovációknak a kutatási-, a fejlesztési- és hasznosítási lehetőségek tükrében.
Várjuk a leleményes, bátor és jól alátámasztott látomásokat és ajánlásokat, hiszen Gábor Dénes elhíresült mondása szerint: A jövőt nem lehet megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni.

TÉMAKÖRÖK:

1. Az űrtechnológiai eredmények földi hasznosítása
Az űrkutatás, az egyetlen űrállomáson folyó kutatási munka során már eddig is számos olyan eredmény született, amelyet a földi technológiai fejlesztés, az ökoszisztéma fenntartása, a kémiai- és fizikai innovációk, vagy energiaellátás biztonsága, a távközlési kihívások során alkalmaznak. Számos Gábor Dénes-díjas tudós, kutató tevékenységének központjában ezek a fejlesztések állnak. (Gondoljunk csak az alumínium habra, vagy az 5G technológiához kapcsolódó mm-es hullámhosszúságú rádiófrekvenciás sugárzásra.) Ebben a témakörben a pályázók önálló, eredeti gondolkodásukon, jövőképükön alapuló munkáit az alábbi feladatmeghatározás szerint várjuk:
• Milyen élettani kutatási területeire terjedjen ki az űrállomási munka?
• Az anyagtechnológia mely elemeinél, formáinál lát kitörési lehetőséget az űrbéli tapasztalatok felhasználásának? És miért?
• A környezetvédelem és a fenntartható fejlődés érdekében mivel bízná meg az űrutasokat, az űrállomáson dolgozó kutatókat?

2. Emberek helyett robotok az űrrepülésben.
Az első mesterséges intelligenciájú robotok (Robonaut, Fedor) már eljutottak a Nemzetközi Űrállomásra. Hogyan fogják felváltani a mesterséges intelligenciájú robotok az embert az űrrepülésben? Milyen előnyei/hátrányai lehetnek annak, ha mesterséges intelligenciák jutnak el olyan égitestekre, ahová az ember személyesen nem jutott el?

3. A műholdas földmegfigyelés kora
Bolygónkat a legátfogóbb módon kívülről, a világűrből, a Föld körül keringő mesterséges holdakon elhelyezett érzékelőkkel tudjuk megfigyelni. A műholdas földmegfigyelési módszer egyik nagy értéke, hogy hosszú távú, homogén adatsorok segítségével lehetőséget ad a környezeti változások felismerésére, követésére is. Az elmúlt néhány év ugrásszerű technológiai fejlődése – például a miniatűr, sorozatban hatékonyan gyártható és olcsón pályára állítható űreszközök megjelenése – nyomán gombamód szaporodnak a földmegfigyelő műholdrendszerek, amelyek közül nem egyet magánvállalkozások működtetnek. Európában pedig elindult a világ legösszetettebb földmegfigyelési programja, a Copernicus. Ennek keretében a Sentinel műholdcsalád adatai szabadon és ingyenesen hozzáférhetők bárki számára. A Masat-1 után újabb magyar műholdra, a Smog-1-re várnak feladatok. Ebben a témakörben a pályázók önálló, eredeti gondolkodásukon, jövőképükön alapuló munkáit az alábbi feladatmeghatározás szerint várjuk:
• Milyen területeken látnak fantáziát a műholdas földmegfigyelési adatok gyakorlati alkalmazásában?
• Milyen szolgáltatást építenének a megbízható minőségű, hosszú távon és ingyenesen hozzáférhető európai Sentinel műholdas adatokra?
• Hogyan képzelik el a műholdas földmegfigyelés jövőjét, fejlődési irányait az elkövetkező évtizedben?
• Mi lehet a jövőbeli szerepe a nagyfelbontású képeket sűrű visszatérési idővel szolgáltató, kiterjedt földmegfigyelő műholdrendszereknek?

4. Újra magyar személyzet az űrben
Hazánk űrkutatással foglalkozó szakemberei és a kormány illetékesei célul tűzték ki, hogy 2024-ben újra legyen személyzet a Nemzetközi Űrállomáson. A pályázók saját elképzeléseit ebben a témakörben az alábbi gondolatok mentén várjuk:
• Milyen feladatokkal bíznák meg az űrállomás magyar tagját?
• Milyen új, magyar eredményekre alapozható kutató-, mérő- és vizsgálati folyamatokat végezhetne a magyar asztronauta?
• Milyen módon jelenítené meg a személyzet magyar tagját annak érdekében, hogy a világ egyértelműen magyarnak azonosítsa?
• Milyen földi jövő várna a sikeres misszió után a magyar űrhajósra?

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:

A pályázaton részt vehetnek a határainkon belül, vagy azon kívül élő, magyarul tudó középiskolás tanulók.
A Pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a Pályaművet az Alapítvány a későbbiekben ellenszolgáltatás nélkül, digitális vagy nyomtatott formában közzé tegye, vagy a közzétételt partnere részére engedélyezze.
A Pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a Pályaműnek ő a szerzője és ez által joga van azt publikálni, publikáltatni, továbbá garantálja a Pályamű eredetiségét. (A felhasznált irodalom, források megjelölése szükséges. A részbeni plagizálás is a pályázó kizárását eredményezheti.)
A jeligés pályázat két részből áll:

1. Adatlap:
a Pályázó nevével, születési adataival, elérhetőségével (lakáscím, telefon, e-mail), a felkészítő tanár nevével, a Pályázó iskolájának adataival (iskola neve, címe, igazgató/intézményvezető neve, e-mail címe), valamint a Pályamű azonosítására alkalmas jeligével és munkacímmel, a választott témakör megjelölésével, a Pályázó aláírásával (a számítógéppel kitöltendő adatlap letölthető a www.gabordenes.hu internet címről).

2. Pályamű:
A pályamű megismertetésére többféle megjelenítési formát is elfogadunk.
Esszédolgozat 6-10 oldal terjedelemben, jeligével és címmel, vagy egy prezentálásra, bemutatására alkalmas képi megjelenítés, fotómontázs, slide-show, videofilm formában.

A PÁLYAMŰ LEHETSÉGES TARTALMA:

A Pályaműben a Pályázónak a megadott témakörök egyikét kell – egy-, vagy több megadott feladatmeghatározás figyelembevételével – feldolgozni, értelmezni, tovább gondolni, az újszerű lehetőségekre rámutatni. Természetesen megengedett az ismert alkalmazások rövid bemutatása is a források megjelölésével.
A pályaműnek szigorúan természettudományos alapokon kell állnia, áltudományos nézetek a dolgozatot értékelhetetlenné teszik.

1. A témaválasztás
A felkínált témakörök és az ezeken belül kiválasztható kérdések a XX-XXI. századok technológiai vívmányai mai megjelenési formáinak olyan elemei, amelyek a természettudományok területéről (olykor társadalomtudományi megközelítést is igénylő, vagy azt elfogadó módon) várnak megoldásokat. A jelenkor középiskolás korosztályának későbbi életszakaszát meghatározó technológia váltás időszakát éljük – sok-sok kérdőjellel. Ezekből választottunk egy csokrot és ebben szeretnénk megismerni a felkészült és érdeklődő középiskolások jövőképét, kreativitásuk megnyilvánulásait.
Ki-ki olyan témakört – és a témakörön belül kérdést, feladatmeghatározást – válasszon, amelyben már a kérdés feltevésekor otthon érzi magát és saját elgondolásai kreatív kifejtésére képes. Kerüljék a csupán meglévő írásos anyagok, értékelések átdolgozásán, vagy egymáshoz illesztésén alapuló munkákat.

2. A lehetséges kivitelezési, megvalósítási formák
A választott témakör és kérdés kidolgozása során többféle megjelenítési megoldás is szóba jöhet. Preferáljuk azokat a megjelenítési formákat, amelyek közérthetően, a laikusok számára is könnyen megérthető módon, reprodukálhatóan és bemutathatóan kezelik a kérdést. A kérdések jellegétől függően ezek lehetnek:
• esszé jellegű dolgozatok, célszerűen ábrákkal, táblázatokkal és számításokkal, ábrákkal, képekkel is kiegészítve;
• képek és/vagy mozgóképek szerkesztett megjelenítése, video-klip, animáció.

FORMAI KÖVETELMÉNY:

• Az írott szöveg 12 pont nagyságú Times New Roman betűtípussal, 1,5-es sortávolsággal készüljön, az oldalmargók mérete 2 cm legyen. Az írott szöveg terjedelme ne haladja meg a 10 oldalt.
• A képi megjelenítés során a vetítés, bemutatás hossza ne haladja meg a 5-8 percet.
• A dolgozat tartalmazzon címoldalt a jelige és a cím feltüntetésével, tartalomjegyzéket, oldalszámot és egy maximum 1 oldal terjedelmű összefoglalót (absztraktot), valamint a felhasznált irodalom jegyzékét is. Az idézett vagy kimásolt szövegrészeket idézőjelbe kell tenni, és a lábjegyzetben hivatkozással kell ellátni.
• A dolgozat tartalmazhat képeket, illusztrációkat vagy vonatkozó mellékleteket. A beillesztett képeket sorszámozni kell, forrásukat meg kell adni és a szövegben, hivatkozni kell rájuk.
• Nem lehet a dolgozaton semmilyen személyes adat, a pályázó beazonosítására alkalmas jelölés, jelzés, vagy a pályázó fényképe.
• A jelige legalább 4 betűből és legalább 3 számból, de legfeljebb 10 karakterből álljon. A pdf file neve a jelige legyen!

AZ ELBÍRÁLÁS SZEMPONTJAI:

Az elbírálás során a beérkezett pályamunkákat egy szakértőkből álló munkacsoport dolgozza fel és rendezi sorba annak általa meghatározott értéke szerint. A szakértői javaslatok alapján a beérkezett pályaművek első harmadát a Kuratórium tagjai megismerik, azokról véleményt alkotnak és döntenek az ösztöndíjak odaítéléséről.
Szempontok:
• Az önálló, eredeti gondolatok, javaslatok mértéke, mennyisége.
• A pályamunka kidolgozottsága.
• A választott bemutatási mód (esszé, video stb.) célszerűsége a választott kérdéshez illeszkedően.
• A technikai fel-, vagy kidolgozottság.
• Az összefoglalás közérthetősége, a prezentációra való alkalmassága.

HATÁRIDŐK:

1. JELENTKEZÉS: A pályázatra való jelentkezés, azaz a pályázati adatlap elküldési/postára adási határideje 2020. március 6. éjfélig.
A pályázati adatlap benyújtási helye és módja:
Az adatlapot elektronikusan az alapitvany@novofer.hu e-mail címre és a kinyomtatott, aláírt példányt postai úton a NOVOFER Alapítvány, 1112 Budapest, Hegyalja út 86. szám alatti címre kell beküldeni. (Azaz e-mailben és postán egyaránt!)
2. A PÁLYAMŰ: A pályamű benyújtási/beérkezési határideje 2020. március 31. éjfélig.
A pályamű benyújtási helye és módja:
A jeligével és címmel azonosított dolgozatot csak elektronikus formátumban (PDF file, Powerpoint, JPEG, MPEG) kell megküldeni az alapitvany@novofer.hu e-mail címre. A file neve a jelige legyen! Az e-mail tárgyában a jeligét és a dolgozat címét kell feltüntetni.
A készített modellt nem kell beküldeni, csak annak (képekkel illusztrált) dokumentációját, a kísérlet leírásával (PDF!).
Eredményhirdetésre a 2020. június első felében, Gábor Dénes születésének 120. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen kerül sor.

DÍJAZÁS:

A legjobb pályaművek kidolgozói minimum 50.000, maximum 250.000 forint összegű egyszeri tanulmányi ösztöndíjat és oklevelet, az OTDT által kiállított „Tehetségútlevelet” kapnak, továbbá a támogatók által felajánlott tárgyjutalmat, szakmai- vagy kulturális programokon való részvételi és táborozási lehetőséget, egyéb fejlesztő csomagot nyerhetnek. (Az ösztöndíjak száma nem limitált, az a színvonalas pályázatok függvénye.)
A nyilvános eredményhirdetés alkalmával az erre előzetesen felkért diákok, egy 5-10 perces előadás keretében bemutathatják dolgozatukat, vagy alkotásukat.
A sikeres Pályázókat a terv szerint a Parlamentben tartandó Gábor Dénes-díj átadási ünnepségre, valamint a Gábor Dénes Emlékévek nyilvános rendezvényeire is meghívjuk.
További felvilágosítás:
NOVOFER Alapítvány 1112 Budapest, Hegyalja út 86., E-mail: alapitvany@novofer.hu Tel: +36 1 319-8913 Mobil: +36 30 4848-004
WEB: www.gabordenes.hu

A felkészüléshez segítséget nyújtanak: a Magyar Asztronautikai Társaság, a WIGNER Kutató Központ, az ESA BIC Hungary, a BHE Bonn Hungary Elektronikai Kft, és a Hírközlési- és Informatikai Tudományos Egyesület.
A konzulensek szakmai orientációit, tevékenységi területeiket megtalálják az interneten.
Konzulensek:
Dr. Pap László, pap@hit.bme.hu
Dr. Opitz Andrea, opitz.andrea@wigner.hu
Dr. Frey Sándor, frey@urvilag.hu
Dr. Hirn Attila, hirn.attila@energia.mta.hu
Tandi Zsuzsanna, esa-info@wigner.mta.hu
Szegő Károly Prof.Emeritus, esa-info@wigner.mta.hu
Dr. Sik András, sikandras@gmail.com
Dr. Both Előd, elnok@mant.hu
Dr. Bérczi Szaniszló, bercziszani@caesar.elte.hu

Budapest, 2020. január 31.

Dr. Bendzsel Miklós
a NOVOFER Alapítvány kuratóriumi elnöke


Gábor Dénes tanulmányi ösztöndíj
Pályázat szociálisan rászoruló műszaki- és természettudományi területen felsőfokú tanulmányokat végző hallgatók részére

Pályázati feltételek letölthető >>
Adatlap letölthető >>

A NOVOFER Alapítvány a Műszaki-szellemi Alkotásokért (továbbiakban: Alapítvány) kuratóriuma ösztöndíjat hirdet szociálisan rászoruló műszaki- és természettudományi területen felsőfokú tanulmányokat végző hallgatók részére.

A pályázat célja
A pályázat célja, hogy az Alapítvány középiskolai pályázatán korábban szereplő (az Alapítvány középiskolai pályázati felhívásaira érvényes pályázatot korábban benyújtó és ott bármilyen eredményt elérő) diákok továbbtanulását a műszaki- és természettudományi területeken támogassa, amennyiben a továbbtanuláshoz és/vagy a tanulmányi idő alatti lakhatásukhoz, ellátásukhoz a rendelkezésre álló források kevésnek bizonyulnak.

A pályázók köre
Bármely Magyarországi egyetemre felvételt nyert magyar (határon inneni és azon túli) fiatal, akik a tanulmányaikat az első diploma megszerzése érdekében műszaki- vagy természettudományi szakterületen kezdik, vagy folytatják.

A pályázat részletei
A pályázati támogatásokra az Alapítvány legfeljebb 10 pályázó részére nyújt rendszeres tanulmányi ösztöndíjat minimum 10 ezer, maximum 50 ezer forint/hó mértékben, a tárgyévi keret erejéig – 2020-ban 1 millió forint értékben. Az ösztöndíj személyenként csak egyszer igényelhető és csak egy évre szól a megítélt támogatás. Az ösztöndíj teljes összege – amennyiben a megkötésre kerülő szerződés másként nem rendelkezik – vissza nem térítendő pénzbeli támogatás formájában kerül kifizetésre. Az ösztöndíjat az Alapítvány négy egyenlő részletben, a tárgyi negyedév első hónapjának 15. napjáig utalja az Ösztöndíjas pályázatában megadott számlaszámára. Az ösztöndíj kizárólag az Ösztöndíjas tanulmányainak folytatásával kapcsolatos célokra (lakhatás, étkezés, közlekedés, tanulmányhoz szükséges eszközök és anyagok, valamint a tanulmánnyal összefüggő szolgáltatások ellenértékei) használható fel.

A pályázat benyújtása
A pályázat a tárgyévben bármikor benyújtható írásban a NOVOFER Alapítvány címére (1112 Budapest, Hegyalja út 86.) levélben, vagy e-mailben az alapitvany@novofer.hu email címre.

A pályázat elbírálása
A pályázatot az Alapítvány kuratóriuma bírálja el. Az elbíráláshoz a pályázótól és/vagy a megadott felsőfokú oktatási intézménytől további tájékoztatást és/vagy dokumentumokat kérhet. A kuratóriumi döntéssel kapcsolatban fellebbezési lehetőség nincs.

További információk
További információk az Alapítvány honlapján www.gabordenes.hu érhetők el, vagy az Alapítvány titkárától, Hesz Anikótól emailban (alapitvany@novofer.hu), vagy telefonon (a +36 1 3198913 számon) kérhetők.


LAZÁRULT
F e l t e r j e s z t é s i   f e l h í v á s 2 0 1 9

Pályázati felhívás 2019 >>
Tájékoztató 2019 >>
Adatlap 2019 >>

A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok-, a kutatással-, fejlesztéssel-, felsőfokú képzéssel foglalkozó intézmények-, a kamarák-, a műszaki és természet-tudományi egyesületek-, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék (terjesszék fel) GÁBOR DÉNES-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő magyar (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, – akik itthon, vagy határainkon túl – a természettudományos szakterületek valamelyikén:

  • kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
  • jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy
  • műszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
  • megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez,
  • személyes közreműködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét.

A határainkon túl élő magyar alkotó elismerésére javaslatot tehetnek a Magyarország határain túli (ezen a magyarság értendő a világban) magyar szakmai, valamint civil szervezetek és felsőoktatási intézmények vezetői is.

 A díjak odaítéléséről a NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma dönt. A Kuratórium döntése végleges, az ellen fellebbezésnek helye nincs. A hiányos (adatlapot, indoklást, szakmai életrajzot, vagy ajánló leveleket nem tartalmazó), vagy határidőn túl beérkező jelöléseket a Kuratórium formai okból figyelmen kívül hagyja. Nem lehet jelölő vagy ajánló a NOVOFER Alapítvány Kuratóriumának vagy Felügyelő Bizottságának elnöke vagy tagja, az elbírálást segítő szakmai bizottság tagja, a jelölttel családi vagy alárendeltségi kapcsolatban álló személy. A díjak személyre szólnak, így alkotó közösségek csoportosan nem jelölhetők. A díj csak egyszer nyerhető el és a Kuratórium nem adományoz posztumusz díjat.
Az ideális jelölt teljesen új tudást létrehozó szakember, akinek műszaki-szellemi alkotását eredményesen hasznosítják, aki ismereteit a gyakorlatban alkalmazza, látóköre messze meghaladja a szűken vett szakterületet és a jelöléskor még nem töltötte be az 55. életévét.
A Kuratórium fenntartja magának a jogot arra, hogy a tárgyévet megelőző évek jelöltje számára is adományozzon díjat, amennyiben a jelölt a tárgyévi felhívás minden kritériumának megfelel és a jelölők, valamint az ajánlók a kuratórium ez irányú megkeresése során fenntartják korábbi javaslatukat.

Speciális feltételek
A Kuratórium az elmúlt 5 évben folytatott, kiemelkedően eredményes innovatív teljesítmény elismeréseként Gábor Dénes-díjat adományoz a jelöltek közül kiválasztott, Magyarországon élő, magyar állampolgársággal rendelkező alkotónak, valamint a határainkon túl élő, magyar nemzetiségű, magyarul tudó alkotónak.

A jelölés megkívánt tartalma
I. Kitöltött és aláírt adatlap
A jelölő, a jelölt és az ajánlók adatai és a jelölés rövid indoklása, az előírt formanyomtatványon.

II. Jelölés
Legfeljebb 3, A4-es gépelt oldal terjedelemben a jelölés részletes indoklása, a jelölő aláírásával.

III. Mellékletek
1. A jelölt szakmai képzettségének és munkásságának legfeljebb 2 oldal terjedelmű ismertetése.
2. Az indoklásban hivatkozott alkotás/ok/ ill. szakmai eredmények listája (maximum 3 A4-es oldal).
3. Két, a jelölőtől, ill. a jelölő szervezettől független, szakmailag elismert szakembernek a jelölt kitüntetését támogató ajánló levele.

 A jelöléssel, ajánlással és elbírálással kapcsolatos valamennyi dokumentum nyelve a magyar!
 Az adatlap, a felhívás és a jelöléssel kapcsolatos részletes tudnivalók letölthetők a: https://www.gabordenes.hu/palyazati-felhivasok/ címről.

A jelölést mind elektronikusan (alapitvany@novofer.hu), mind papíralapon (1112 Budapest, Hegyalja út 86.) be kell nyújtani.
Az elektronikus jelölés beküldési, a papíralapú jelölés postára adásihatárideje 2019. október 10. – magyar idő szerint 24 óra.

 Eredményhirdetés és díjátadás: 2019. december.


LEZÁRULT!

Gábor Dénes Nobel-díjas mérnök, fizikus, társadalmi gondolkodó, a Római Klub alapító tagja emlékére,
a NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért kuratóriuma pályázatot hirdet
Gábor Dénes Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj 2019
elnyerésére,
„TALÁLJUK FEL MAGUNKAT”
címmel, két témakörben.

Pályázati felhívás letölthető (.pdf) >>
Adatlap letölthető (.doc) >>
Pályázat felhívás rövid verzió (.pdf) >>

Gábor Dénes mintegy fél évszázada, a Római Klub alapítóinak sorában mind nagyobb szenvedéllyel vizsgálta a technológia és az innovációk társadalmi környezetét és hatásait. Eredményeit önálló könyvekben is közreadta: a Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk, illetve Az érett társadalom lebilincselő gondolatmenetei alapján éppen a mai horizontunkról fogalmaz meg sok – helytállónak bizonyult – előrejelzést. Nem véletlen, hogy műszaki téziseinek katalógusát az Anyag és az Energia világának vízióival kezdi, s a technika autonóm fejlődésének önálló fejezetet szentelt. Kiemelkedő mérnök-fizikusi talentuma széles műveltséggel és felelős társadalmi gondolkodással párosult.
A Római Klub tevékenysége az elmúlt évtizedekben rendkívül nagy hatást gyakorolt a tudományos életre és a gazdaságpolitikai vélekedésekre, és megteremtette a globális dimenziókban való gondolkodás tudományos alapjait. Jelentéseik hasznos kalauzként szolgáltak úgy a tervezés, mint a veszélyek és esélyek racionális és humánus kezelése terén.

Idei pályázati kiírásunk gyakorlati tapasztalatok értékelésén, összehasonlításon és értelmezhető esetben akár kísérletek tanulságain alapuló „Jelentések” jövőképeire irányul az innovatív járművek, valamint az új anyagok sorsának fejlesztési és hasznosítási tükrében.
Várjuk a leleményes, bátor és jól alátámasztott látomásokat és ajánlásokat, hiszen Gábor Dénes elhíresült mondása szerint a jövőt nem lehet megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni.

TÉMAKÖRÖK:
A. témakör: AZ INNOVATÍV JÁRMŰVEK
Az innovatív járművek területén – függetlenül attól, hogy milyen célból és milyen közlekedési formában alkalmaznák őket – lényeges kérdéscsoport a kapcsolódó technológiák fejlettsége, valamint a felhasznált energiaforrások, az alkalmazott hajtások hatékonysága, hatásfoka. Ebben a témakörben várjuk a pályázók önálló, eredeti gondolkodásukon, jövőképükön alapuló munkáit az alábbi feladatmeghatározás szerint:
1. Hibrid járművek vezérlési sajátosságainak összehasonlítása a kötött pályás és közúti járművek esetén. A Pályázó kísérleti úton mutasson rá a sajátosságokra.
2. Elektromos hajtásláncú járművek és belső égésű motorral meghajtott járművek hatékonyságának összehasonlítása. A Pályázó kísérleti úton mutassa be az eltéréseket a hazai alkalmazású járműveknél.
3. Hasonlítsa össze az elektromos járművek energiaellátási megoldásait (pl. akkumulátor, üzemanyagcella) és azok hatékonyságát. A Pályázó mutassa be a hazai gyártású akkumulátorok vagy üzemanyagcellák hatékonyságát.
A jelentkezők témaválasztása után, a jelentkezési- és kidolgozási időszak alatt – amennyiben ezt igényli – egyetemi-, szolgáltatói- vagy gyártói területen eszköz és/vagy laboratóriumi segítséget tudunk szervezni a Pályázó részére a kísérlet megvalósításához.

B. témakör: A NÖVEKVŐ POLIMER FELHASZNÁLÁS KIHÍVÁSAI
Az 1950-es évektől a polimer felhasználás évente átlagosan 9 % –os bővülést ért el. A bővülés egyben újabb kihívásokat jelent úgy a környezetvédelem, az anyagfelhasználás, mint annak újra-hasznosítása és társadalmi megítélése területén. Ebben a témakörben várjuk a pályázók önálló, eredeti gondolkodásukon, jövőképükön alapuló munkáit az alábbi feladatmeghatározás szerint:
1. Műanyagok (Polimerek) szerepe az életminőségünk javításában. Mely területek a meghatározóak?
2. Milyen hosszúnak látják a különböző termékkörök életciklusát és azt milyen elképzelésekkel/ megoldásokkal lehetne növelni?
3. Amennyiben lejárt a termék életciklusa, úgy milyen elképzelése van a termék egészének vagy részeinek újra hasznosítására?
4. A különböző típusú anyagok újra feldolgozhatóságáért milyen kihívásokkal kell szembenézni és milyen műszaki ötletei lennének a károsak kiküszöbölésére?
5. Milyen megoldásokat lát – a jelenlegieken túl – az emberek szemléletformálására, hogy az értékes anyagra ne szemétként gondoljanak, hanem összegyűjtendő értékre, amelyet fontos ismét az ember szolgálatába állítani?

PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:
A pályázaton részt vehetnek a határainkon belül, vagy azon kívül élő, magyarul tudó középiskolás tanulók.
A Pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a Pályaművet az Alapítvány a későbbiekben ellenszolgáltatás nélkül, digitális vagy nyomtatott formában közzé tegye, vagy a közzétételt partnere részére engedélyezze.
A Pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a Pályaműnek ő a szerzője és ez által joga van azt publikáltatni, továbbá garantálja a Pályamű eredetiségét.

A jeligés pályázat két részből áll:
1. Adatlap: a Pályázó nevével, születési adataival, elérhetőségével (lakáscím, telefon, e-mail), a felkészítő tanár nevével, a Pályázó iskolájának adataival (iskola neve, címe, igazgató/intézményvezető neve, e-mail címe), valamint a Pályamű azonosítására alkalmas jeligével és munkacímmel, a választott témakör megjelölésével, a Pályázó aláírásával (a számítógéppel kitöltendő adatlap letölthető a www.gabordenes.hu internet címről).

2. Pályamű:
A pályamű megismertetésére többféle megjelenítési formát is elfogadunk.
Esszédolgozat 6-10 oldal terjedelemben, jeligével és címmel, vagy egy fizikai jelenség bemutatására alkalmas modell készítése, vagy a kísérlet írásos dokumentálása és a zsűri döntése szerinti nyilvános prezentálása, továbbá képi megjelenítés, fotómontázs, slide-show, videofilm formában.

A PÁLYAMŰ LEHETSÉGES TARTALMA:
A Pályaműben a Pályázónak a megadott témakörök egyikét kell – egy-, vagy több megadott feladatmeghatározás figyelembevételével – feldolgozni, értelmezni, tovább gondolni, az újszerű lehetőségekre rámutatni. Természetesen megengedett az ismert alkalmazások rövid bemutatása is.
A pályaműnek szigorúan természettudományos alapokon kell állnia, áltudományos nézetek a dolgozatot értékelhetetlenné teszik.

1. A témaválasztás
A felkínált témakörök és az ezeken belül kiválasztható kérdések a XX-XXI. századok technológiai vívmányai mai megjelenési formáinak olyan elemei, amelyek a természettudományok területéről (olykor társadalomtudományi megközelítést is igénylő, vagy azt elfogadó módon) várnak megoldásokat. A jelenkor középiskolás korosztályának későbbi életszakaszát meghatározó technológia váltás időszakát éljük – sok-sok kérdőjellel. Ezekből választottunk egy csokrot és ebben szeretnénk megismerni a felkészült és érdeklődő középiskolások jövőképét, kreativitásuk megnyilvánulásait.
Ki-ki olyan témakört – és a témakörön belül kérdést, feladatmeghatározást – válasszon, amelyben már a kérdés feltevésekor otthon érzi magát és saját elgondolásai kreatív kifejtésére képes. Kerüljék a csupán meglévő írásos anyagok, értékelések átdolgozásán, vagy egymáshoz illesztésén alapuló munkákat.

2. A lehetséges kivitelezési, megvalósítási formák
A választott témakör és kérdés kidolgozása során többféle megjelenítési megoldás is szóba jöhet. Preferáljuk azokat a megjelenítési formákat, amelyek közérthetően, a laikusok számára is könnyen megérthető módon, reprodukálhatóan és bemutathatóan kezelik a kérdést. A kérdések jellegétől függően ezek lehetnek:
• esszé jellegű dolgozatok ábrákkal, táblázatokkal és számításokkal, ábrákkal, képekkel is kiegészítve;
• kísérletek összeállítása, elvégzése, mindezek dokumentálása és/vagy reprodukálása;
• képek és/vagy mozgóképek szerkesztett megjelenítése, video-klip, animáció.

FORMAI KÖVETELMÉNY:
• Az írott szöveg 12 pont nagyságú Times New Roman betűtípussal, 1,5-es sortávolsággal készüljön, az oldalmargók mérete 2 cm legyen. Az írott szöveg terjedelme ne haladja meg a 10 oldalt.
• A kísérlet, vagy modell legyen reprodukálható, bemutatható, vagy a leírása, dokumentálása az írott szöveg formai és terjedelmi kritériumainak felejen meg.
• A képi megjelenítés során a vetítés, bemutatás hossza ne haladja meg a 5-8 percet.
• A dolgozat tartalmazzon címoldalt a jelige és a cím feltüntetésével, tartalomjegyzéket, oldalszámot és egy maximum 1 oldal terjedelmű összefoglalót (absztraktot), valamint a felhasznált irodalom jegyzékét is. Az idézett vagy kimásolt szövegrészeket idézőjelbe kell tenni, és a lábjegyzetben hivatkozással kell ellátni.
• A dolgozat tartalmazhat képeket, illusztrációkat vagy vonatkozó mellékleteket. A beillesztett képeket sorszámozni kell, forrásukat meg kell adni és a szövegben, hivatkozni kell rájuk.
• Nem lehet a dolgozaton semmilyen személyes adat, a pályázó beazonosítására alkalmas jelölés, jelzés, vagy a pályázó fényképe.
• A jelige legalább 4 betűből és legalább 3 számból, de legfeljebb 10 karakterből álljon. A pdf file neve a jelige legyen!

AZ ELBÍRÁLÁS SZEMPONTJAI:
Az elbírálás során a beérkezett pályamunkákat egy szakértőkből álló munkacsoport dolgozza fel és rendezi sorba annak általa meghatározott értéke szerint. A szakértői javaslatok alapján a beérkezett pályaművek első harmadát a Kuratórium tagjai megismerik, azokról véleményt alkotnak és döntenek az ösztöndíjak odaítéléséről.
Szempontok:
• Az önálló, eredeti gondolatok, javaslatok mértéke, mennyisége.
• A pályamunka kidolgozottsága.
• A választott bemutatási mód (kísérlet, esszé, video stb.) célszerűsége a választott kérdéshez illeszkedően.
• A technikai fel-, vagy kidolgozottság.
• Az összefoglalás közérthetősége, a prezentációra való alkalmassága.

HATÁRIDŐK:
1. JELENTKEZÉS: A pályázatra való jelentkezés, azaz a pályázati adatlap elküldési/postára adási határideje 2019. március 8. éjfélig.
A pályázati adatlap benyújtási helye és módja:
Az adatlapot elektronikusan az alapitvany@novofer.hu e-mail címre és a kinyomtatott, aláírt példányt postai úton a NOVOFER Alapítvány, 1112 Budapest, Hegyalja út 86. szám alatti címre kell beküldeni. (Azaz e-mailben és postán egyaránt!)
2. A PÁLYAMŰ: A pályamű benyújtási/beérkezési határideje 2019. március 31. éjfélig.
A pályamű benyújtási helye és módja:
A jeligével és címmel azonosított dolgozatot csak elektronikus formátumban (PDF file, Powerpoint, MPEG) kell megküldeni az alapitvany@novofer.hu e-mail címre. A file neve a jelige legyen! Az e-mail tárgyában a jeligét és a dolgozat címét kell feltüntetni.
A készített modellt nem kell beküldeni, csak annak (képekkel illusztrált) dokumentációját, a kísérlet leírásával (PDF!).
Eredményhirdetésre a 2019. június első felében rendezett ünnepségen kerül sor.

DÍJAZÁS:
A legjobb pályaművek kidolgozói minimum 30.000, maximum 100.000 forint összegű egyszeri tanulmányi ösztöndíjat és oklevelet kapnak, továbbá a támogatók által felajánlott tárgyjutalmat, szakmai- vagy kulturális programokon való részvételi és táborozási lehetőséget, egyéb fejlesztő csomagot nyerhetnek. (Az ösztöndíjak száma nem limitált, az a színvonalas pályázatok függvénye.)
A nyilvános eredményhirdetés alkalmával az erre előzetesen felkért diákok, egy 5-10 perces előadás keretében bemutathatják dolgozatukat, vagy az elkészített modellt, illetve a kísérletet.
A sikeres Pályázókat a terv szerint a Parlamentben tartandó Gábor Dénes-díj átadási ünnepségre is meghívjuk.

További felvilágosítás:
NOVOFER Alapítvány 1112 Budapest, Hegyalja út 86., E-mail: alapitvany@novofer.hu Tel: +36 1 319-8913 Mobil: +36 30 4848-004
WEB: www.gabordenes.hu

Budapest, 2019. február 1.

Dr. Bendzsel Miklós
a NOVOFER Alapítvány kuratóriumi elnöke


GÁBOR DÉNES-DÍJ 2018

felterjesztési felhívás

A NOVOFER Alapítvány – szakmai-erkölcsi támogatói között tudva a szakminisztériumok, továbbá az MTA, az SzTNH, az MGyOSz, az MKIK, a VOSZ, a MISz, a MKK és a Magyar Mérnökakadémia vezetőit – immár 30. alkalommal hirdeti meg a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását, mely az innovációs folyamatban alkotó módon résztvevő szakemberek fokozott erkölcsi elismerését célozza.
A Kuratórium kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit, továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy 2018. október 10-i határidővel jelöljék GÁBOR DÉNES-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, akik a műszaki szakterületen:
• kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
• jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
• megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez,
• személyes közreműködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét.
A díjak személyre szólnak, így alkotó közösségek csoportosan nem jelölhetők.
A díj csak egyszer nyerhető el és a Kuratórium nem adományoz posztumusz díjat.
A Díjra a Magyarországon élő, magyar állampolgársággal rendelkező alkotók, valamint a határainkon túl élő, magyar nemzetiségű, magyarul tudó alkotók egyaránt jelölhetők.
A határainkon túl élő magyar alkotó elismerésére javaslatot tehetnek a Magyarország határain túli (ezen a magyarság értendő a világban) magyar szakmai, valamint civil szervezetek és felsőoktatási intézmények vezetői is.
A jelöléssel kapcsolatos részleteket az alábbi letölthető dokumentumok tartalmazzák:
Felterjesztési felhívás (PDF)
Tájékoztató (PDF)
Adatlap (DOC)
A jelölést (előterjesztést) mind elektronikusan (alapitvany@novofer.hu),
mind papíralapon (1112 Budapest, Hegyalja út 86.) be kell nyújtani.
Az elektronikus jelölés beküldési, a papíralapú jelölés postára adási határideje
2018. október 10.
Eredményhirdetés és díjátadás: 2018. december
További felvilágosítás:
E-mail: alapitvany@novofer.hu
Tel.: 1/319-8913 Mobil: 30/4848-004

Dr. Gyulai József
a kuratórium elnöke


LEZÁRULT

Pályázati felhívás letölthető (.pdf) >>
Adatlap letölthető (.doc) >>

Gábor Dénes Nobel-díjas mérnök, fizikus, társadalmi gondolkodó, a Római Klub alapító tagja emlékére, a NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért kuratóriuma pályázatot hirdet

Gábor Dénes Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj 2018

elnyerésére,

„Jövő jövendölés”

címmel, három témakörben.

A Római Klub tevékenysége az 1970-es években rendkívül nagy hatást gyakorolt a tudományos és közgondolkodásra, és megteremtette a globális gondolkodás tudományos alapjait.
Gábor Dénes elhíresült mondása szerint a jövőt nem lehet megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni.

Napjainkban már nem kérdés, hogy a következő évtizedekben az egymással kommunikáló önvezető (elektromos) autók a közlekedésre (és a környezetre) is jó hatással lehetnek.
Az 5G technológia bevezetése és elterjedése mindennapi életünket, az egész gazdaságot megváltoztathatja.
A már most is széles körben elterjedt drónok újabb területeken jelenhetnek meg.

A pályázat célja:
A természettudományi ismeretek magas szintű elsajátításának ösztönzése a középiskolai oktatásban résztvevő tanulók körében.

Pályázati feltételek:
A pályázaton részt vehetnek az 1997. december 31. után született, határainkon belül, vagy azon kívül élő, magyarul tudó középiskolás tanulók, akik a pályázat meghirdetésekor még nem érettségiztek.
A Pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a Pályaművet az Alapítvány a későbbiekben ellenszolgáltatás nélkül, digitális vagy nyomtatott formában közzétegye, vagy a közzétételt partnere részére engedélyezze.
A Pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a Pályaműnek ő a szerzője és ez által joga van azt publikáltatni, továbbá garantálja a Pályamű eredetiségét.

A jeligés pályázat két részből áll:
1. Adatlap: a Pályázó nevével, születési adataival, elérhetőségével (lakáscím, telefon, e-mail), a felkészítő tanár nevével, a Pályázó iskolájának adataival (iskola neve, címe, igazgató/intézményvezető neve, e-mail címe), valamint a Pályamű azonosítására alkalmas jeligével és munkacímmel, a választott témakör megjelölésével, a Pályázó aláírásával (a számítógéppel kitöltendő adatlap letölthető a www.gabordenes.hu internet címről).
2. Pályamű: Esszédolgozat: 6-10 oldal terjedelemben, jeligével és címmel, vagy kizárólag a 4. témánál egy fizikai jelenség bemutatására alkalmas modell készítése, a kísérlet írásos dokumentálása és a zsűri döntése szerinti nyilvános prezentálása.

A Pályamű lehetséges tartalma:
1. Az önvezető autókkal kapcsolatos közlekedésbiztonsági problémák, a felelősség kérdései (sofőr-autó-programozó-gyártó)
A kooperatív járműirányítás lehetőségei az önvezető gépjárművek közlekedésbiztonságának növelésére, kooperatív forgalomirányítás, jármű-jármű és jármű-infrastruktúra kommunikációja, fontosabb információk és megoldások, amelyek révén a közlekedésbiztonság növelhető, a közlekedési hatékonyság javítható

2. Az 5G technológia újszerű alkalmazási területei, informatikai biztonsági kérdései
Az 5G átalakíthatja az orvoslást, a közlekedést, az infokommunikációt. A telematikai technológiák ugyanakkor egyre gyakoribb célpontjaivá válhatnak a kiberbűnözőknek. (pl.: egészségügyi területen – pacemakerek sebezhetősége, távgyógyászat, távműtét, meetingek, stb.)

3. A drónok új felhasználási területei és a használat kockázatai
Professzionális civil, hatósági és katonai alkalmazások. Az autonóm működés határai, a drónok szabálytalan, rosszindulatú alkalmazásának kiküszöbölése, elhárítása. A drónok automatikus elkülönítése, távoltartása tereptárgyaktól, személyektől, más repülő tárgyaktól és élőlényektől.

4. Készíts egy fizikai jelenség bemutatására alkalmas modellt
Például egy egyszerű szeizmográfot, amely mechanikus, optikai vagy elektromos úton képes lokális rezgések felerősítésére. Határozd meg a készüléked tipikus válaszgörbéjét és vizsgáld meg a csillapítási állandót befolyásoló paramétereket. Milyen maximális erősítést tudsz elérni?

A Pályaműben a megadott témakörök egyikét kell a Pályázónak feldolgozni, értelmezni, továbbgondolni, az újszerű lehetőségekre rámutatni. Természetesen megengedett az ismert alkalmazások rövid bemutatása.

A pályaműnek szigorúan természettudományos alapokon kell állnia, áltudományos nézetek a dolgozatot értékelhetetlenné teszik.

Formai követelmény:
• Az írott szöveg 12 pont nagyságú Times New Roman betűtípussal, 1,5-es sortávolsággal készüljön, az oldalmargók mérete 2 cm legyen. Az írott szöveg terjedelme ne haladja meg a 10 oldalt.
• A dolgozat tartalmazzon címoldalt a jelige és a cím feltüntetésével, tartalomjegyzéket, oldalszámot és egy maximum 1 oldal terjedelmű összefoglalót (absztraktot), valamint a felhasznált irodalom jegyzékét is. Az idézett vagy kimásolt szövegrészeket idézőjelbe kell tenni, és a lábjegyzetben hivatkozással kell ellátni.
• A dolgozat tartalmazhat képeket, illusztrációkat vagy vonatkozó mellékleteket. A beillesztett képeket sorszámozni kell, forrásukat meg kell adni és a szövegben, hivatkozni kell rájuk.
• Nem lehet a dolgozaton semmilyen személyes adat, vagy a pályázó fényképe.
• A jelige legalább 4 betűből és legalább 3 számból, de legfeljebb 10 karakterből álljon. A pdf file neve a jelige legyen!

Az elbírálás szempontjai:
• a témakör feldolgozásának önállósága, a formai követelmények kielégítése,
• a megfogalmazás érthetősége, a pályamű átgondoltsága, kidolgozottsága,
• a mondanivaló figyelemfelkeltő hatása, a pályamű fontossága,
• az újszerű gondolatok aránya
A megadott témakörhöz nem illeszkedő dolgozatokat az elbírálásból kizárjuk.
A bírálat során a zsűri elsősorban az újszerű gondolatokat tartalmazó dolgozatokat értékeli.

A pályázatra való jelentkezés, azaz a pályázati adatlap elküldési/postára adási határideje: 2018. március 10. éjfélig.

A pályázati adatlap benyújtási helye és módja:
Az adatlapot elektronikusan az osztondij@novofer.hu e-mail címre és a kinyomtatott, aláírt példányt postai úton a NOVOFER Alapítvány, 1112 Budapest, Hegyalja út 86. szám alatti címre kell beküldeni. (Azaz e-mailben és postán egyaránt!)

A pályamű benyújtási/beérkezési határideje: 2018. március 31. éjfélig.

A pályamű benyújtási helye és módja:
A jeligével és címmel azonosított dolgozatot (esszét) csak elektronikus formátumban (PDF file) kell megküldeni az osztondij@novofer.hu e-mail címre. A file neve a jelige legyen! Az e-mail tárgyában a jeligét és a dolgozat címét kell feltüntetni.
A 4. témakörben készített modellt nem kell beküldeni, csak annak (képekkel illusztrált) dokumentációját, a kísérlet leírásával (PDF!).

Elbírálás:
A pályaműveket az Alapítvány által felkért pedagógusok és Gábor Dénes-díjas szakemberek értékelik, rangsorolják. Az egyszeri ösztöndíjra vonatkozó döntést a beérkezett értékelések figyelembevételével a NOVOFER Alapítvány kuratóriumi elnöke hozza meg.
A bírálók a jeligével és címmel azonosított pályaműveket kapják meg az Alapítványtól. Az elbírálásból kizárjuk az azonosíthatatlan vagy határidő után benyújtott pályaműveket.

Nyilvános eredményhirdetés: 2018. június első felében rendezett ünnepségen.

Díjazás:
A legjobb pályaművek kidolgozói minimum 30.000, maximum 100.000 forint összegű egyszeri tanulmányi ösztöndíjat és oklevelet kapnak, továbbá: a támogatók által felajánlott tárgyjutalmat, szakmai vagy kulturális programokon való részvételi és táborozási lehetőséget, egyéb fejlesztő csomagot nyerhetnek. (Az ösztöndíjak száma nem limitált, az a színvonalas pályázatok függvénye.)
A nyilvános eredményhirdetés alkalmával az erre előzetesen felkért diákok, egy 5-10 perces előadás keretében bemutathatják dolgozatukat, vagy az elkészített modellt, ill. készüléket.
A sikeres Pályázókat a terv szerint a Parlamentben tartandó Gábor Dénes-díj átadási ünnepségre is meghívjuk.

További felvilágosítás:
NOVOFER Alapítvány 1112 Budapest, Hegyalja út 86., E-mail: osztondij@novofer.hu Tel: +36 1 319-8913 Mobil: +36 30 4848-004
WEB: www.gabordenes.hu
A felkészüléshez segítséget nyújtanak a megyei és városi könyvtárak.

Budapest, 2018. február 05.

Dr. Gyulai József akadémikus, a NOVOFER Alapítvány kuratóriumi elnöke


LEZÁRULT!

GÁBOR DÉNES-DÍJ 2017

felterjesztési felhívás

A NOVOFER Alapítvány – szakmai-erkölcsi támogatói között tudva a szakminisztériumok, továbbá az MTA, az SzTNH, az MGyOSz, az MKIK, a VOSZ, a MISz, a MKK és a Magyar Mérnökakadémia vezetőit – immár 29. alkalommal hirdeti meg a Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívását, mely az innovációs folyamatban alkotó módon résztvevő szakemberek fokozott erkölcsi elismerését célozza.

A Kuratórium kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a műszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy 2017. október 10-i határidővel jelöljék Gábor Dénes-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan művelő (kutató, fejlesztő, feltaláló, műszaki-gazdasági vezető) szakembereket, akik a műszaki szakterületen:

kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
• jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy műszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
• megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez,
• személyes közreműködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét.

A díjak személyre szólnak, így alkotó közösségek csoportosan nem jelölhetők.

A Díjra a Magyarországon élő, magyar állampolgársággal rendelkező alkotók, valamint a határainkon túl élő, magyar nemzetiségű, magyarul tudó alkotók egyaránt jelölhetők.
A határainkon túl élő magyar alkotó elismerésére javaslatot tehetnek a Magyarország határain túli (ezen a magyarság értendő a világban) magyar szakmai, valamint civil szervezetek és felsőoktatási intézmények vezetői is.

A jelöléssel kapcsolatos részleteket az alábbi letölthető dokumentumok tartalmazzák:

Felterjesztési felhívás (PDF)
Tájékoztató (PDF)
Adatlap (DOC)

A jelölést (előterjesztést) mind elektronikusan (alapitvany@novofer.hu), mind papíralapon (1112 Budapest, Hegyalja út 86.) be kell nyújtani.
Az elektronikus jelölés beküldési, a papíralapú jelölés postára adási határideje: 2017. október 10.
Eredményhirdetés és díjátadás: 2017. december

További felvilágosítás:
E-mail: alapitvany@novofer.hu       Tel.: 1/319-8913      Mobil: 30/4848-004

 

Dr. Gyulai József
a kuratórium elnöke

 

A program támogatói:

Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap,
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala,
ANK Autós Nagykoalíció,
BHE Bonn Hungary Kft.,
Egis Gyógyszergyár Zrt.,
ERICSSON Magyarország Kft.,
Gödölle, Kékes, Mészáros és Szabó
Szabadalmi és Védjegy Iroda,
Karsai Műanyagtechnika Holding Zrt.,
Lambda-Com Kft.,
MANO Hologram Kft.,
NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt.,
Patinorg Kft.,
Richter Gedeon Nyrt.,
SEMILAB Félvezető Fizikai Laboratórium Zrt.,
SERVIER Kutatóintézet Zrt.,

Magánszemélyek 1 %-os SzJA felajánlása

Szakmai együttműködő partnerek:
Magyar Tudományos Akadémia,
Magyar Innovációs Szövetség,
KELLO Könyvtárellátó Kft.


Gábor Dénes középiskolai ösztöndíj pályázat 2017

Gábor Dénes Nobel-díjas mérnök, fizikus, társadalmi gondolkodó, a Római Klub alapító tagja emlékére, a NOVOFER Alapítvány a Műszaki Szellemi Alkotásért kuratóriuma pályázatot hirdet
Gábor Dénes középiskolai tanulmányi ösztöndíj elnyerésére,
„VÍZ VÍZIÓK” vagy „TERMÉSZETI ADAPTÁCIÓK” témakörben.
A Római Klub tevékenysége az 1970-es években rendkívül nagy hatást gyakorolt a tudományos és közgondolkodásra, és megteremtette a globális gondolkodás tudományos alapjait.
A víz a Föld legveszélyeztetettebb és pótolhatatlan természeti kincse, helyettesíthetetlen erőforrása, az élet feltétele.
A napjainkban már érzékelhető klímaváltozás is leginkább a vízkörforgás módosulása révén érhető tetten.
Gábor Dénes szerint megfelelő takarékossággal, a tudományos és a technikai eredmények felhasználásával az energia- és nyersanyagprobléma megoldható.

Az élővilágban, a hosszú évmilliók folyamán, az egyes problémákra számtalan, az evolúció során kiválogatódott, optimális megoldás született, mely kisebb-nagyobb változtatással az emberiség számára is hasznosítható, adaptálható. Szerencsénkre a modern technológiák valóban nyújtanak még kihasználatlan lehetőségeket a „víz probléma megoldására”.

A pályázat célja:
A természettudományi ismeretek magas szintű elsajátításának ösztönzése a középiskolai oktatásban résztvevő tanulók körében.

Pályázati feltételek:
A pályázaton részt vehetnek az 1996. december 31. után született, határainkon belül, vagy azon kívül élő, magyarul tudó középiskolás tanulók, akik a pályázat meghirdetésekor még nem érettségiztek.
A Pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a Pályaművet az Alapítvány a későbbiekben ellenszolgáltatás nélkül, digitális vagy nyomtatott formában közzétegye, vagy a közzétételt partnere részére engedélyezze.
A Pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a Pályaműnek ő a szerzője és ez által joga van azt publikáltatni, továbbá garantálja a Pályamű eredetiségét.

A jeligés pályázat két részből áll:
1. Adatlap: a Pályázó nevével, születési adataival, elérhetőségével (lakáscím, telefon, e-mail), a felkészítő tanár nevével, a Pályázó iskolájának adataival (iskola neve, címe, igazgató/intézményvezető neve, e-mail címe), valamint a Pályamű azonosítására alkalmas jeligével és munkacímmel, a választott témakör megjelölésével, a Pályázó aláírásával (az adatlap letölthető‘ a www.novofer.hu/alapitvany internet címről).
2. Pályamű:
Esszédolgozat: 6-10 oldal terjedelemben, jeligével és címmel.

A Pályamű lehetséges tartalma:
1. Az ivóvízkészlet csökkenésének, a hozzáférés területi egyenlő‘tlenségének következményei, a káros hatások megelő‘zésének lehető‘ségei
2. A vízbőség (árvíz, belvíz) és a vízhiány (aszály) innovatív kezelése
3. Természeti megoldások alkalmazása mesterséges környezetben (bemutatandó, hogy az emberiség számára milyen területeken és hogyan lehetne alkalmazni az élőlények „megoldásait”. Lásd például: bogáncs – tépőzár; vízcsepp – áramvonalas autó; cápabőr pikkely – úszódressz)

A Pályaműben a megadott témakörök egyikét kell a Pályázónak feldolgozni, értelmezni, továbbgondolni, az újszerű lehetőségekre rámutatni. Természetesen megengedett az ismert alkalmazások rövid bemutatása.
A pályaműnek szigorúan természettudományos alapokon kell állnia, áltudományos nézetek a dolgozatot értékelhetetlenné teszik.

Formai követelmény:
* Az írott szöveg 12 pont nagyságú Times New Roman betűtípussal, 1,5-es sortávolsággal készüljön, az oldalmargók mérete 2 cm legyen. Az írott szöveg terjedelme ne haladja meg a 10 oldalt.
* A dolgozat tartalmazzon címoldalt a jelige és a cím feltüntetésével, tartalomjegyzéket, oldalszámot és egy maximum 1 oldal terjedelmű összefoglalót (absztraktot), valamint a felhasznált irodalom jegyzékét is. Az idézett vagy kimásolt szövegrészeket idézőjelbe kell tenni, és a lábjegyzetben hivatkozással kell ellátni.
* A dolgozat tartalmazhat képeket, illusztrációkat vagy vonatkozó mellékleteket. A beillesztett képeket sorszámozni kell, forrásukat meg kell adni és a szövegben, hivatkozni kell rájuk.
* Nem lehet a dolgozaton semmilyen személyes adat, vagy a pályázó fényképe.
* A jelige legalább 4 betűből és legalább 3 számból, de legfeljebb 10 karakterből álljon. A pdf file neve a jelige legyen!

Az elbírálás szempontjai:
* a témakör feldolgozásának önállósága, a formai követelmények kielégítése,
* a megfogalmazás érthetősége, a pályamű átgondoltsága, kidolgozottsága,
* a mondanivaló figyelemfelkeltő hatása, a pályamű fontossága,
* az újszerű gondolatok aránya
A megadott témakörhöz nem illeszkedő dolgozatokat az elbírálásból kizárjuk.
A bírálat során a zsűri elsősorban az újszerű gondolatokat tartalmazó dolgozatokat értékeli.

A pályázatra való jelentkezés, azaz a pályázati adatlap elküldési/postára adási határideje:
2017. február 28. éjfélig.
A pályázati adatlap benyújtási helye és módja:
Az adatlapot elektronikusan az osztondij@novofer.hu e-mail címre és a kinyomtatott, aláírt példányt postai úton a NOVOFER Alapítvány, 1112 Budapest, Hegyalja út 86. szám alatti címre kell beküldeni.

A pályamű benyújtási/beérkezési határideje:
2017. március 31. éjfélig.

A pályamű benyújtási helye és módja:
A jeligével és címmel azonosított dolgozatot (esszét) csak elektronikus formátumban (PDF file) kell megküldeni az osztondij@novofer.hu e-mail címre. A pdf file neve a jelige legyen! Az e-mail tárgyában a jeligét és a dolgozat címét kell feltüntetni.

Elbírálás:
A pályaműveket az Alapítvány által felkért pedagógusok és Gábor Dénes-díjas szakemberek értékelik, rangsorolják. Az egyszeri ösztöndíjra vonatkozó döntést a beérkezett értékelések figyelembevételével a NOVOFER Alapítvány kuratóriumi elnöke hozza meg.
A bírálók a jeligével és címmel azonosított pályaműveket kapják meg az Alapítványtól. Az elbírálásból kizárjuk az azonosíthatatlan vagy határidő után benyújtott pályaműveket.

Nyilvános eredményhirdetés:
2017. június első felében rendezett ünnepségen.

Díjazás:
A legjobb pályaművek kidolgozói minimum 30.000, maximum 100.000 forint összegű egyszeri tanulmányi ösztöndíjat és oklevelet kapnak, továbbá: a támogatók által felajánlott tárgyjutalmat, szakmai vagy kulturális programokon való részvételi és táborozási lehetőséget, egyéb fejlesztő csomagot nyerhetnek. (Az ösztöndíjak száma nem limitált, az a színvonalas pályázatok függvénye.)
A nyilvános eredményhirdetés alkalmával az erre előzetesen felkért diákok, egy 5-10 perces előadás keretében bemutathatják dolgozatukat.
A nyertes pályaműveket a NOVOFER Alapítvány honlapján, a szerzők nevének feltüntetésével hozzáférhetővé tesszük és a sikeres Pályázókat a terv szerint a Parlamentben tartandó Gábor Dénes-díj átadási ünnepségre is meghívjuk.

További felvilágosítás:
NOVOFER Alapítvány 1112 Budapest, Hegyalja út 86., E-mail: osztondij@novofer.hu Tel: +36 1 319-8913 Mobil: +36 30 4848-004
WEB: www.novofer.hu/alapitvany

A felkészüléshez segítséget nyújtanak a megyei és városi könyvtárak.

Budapest, 2017. február 01.

Dr. Gyulai József akadémikus, a NOVOFER Alapítvány kuratóriumi elnöke

Letöltések:

Adatlap

Felhívás

A PROGRAM sikeres végrehajtását segítik:

ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
ANK Autós Nagykoalíció
BHE Bonn Hungary Kft.
EMIKA Elektromechanikai Zrt.
Karsai Műanyagtechnika Holding Zrt.
KELLO Könyvtárellátó Kft.
Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége
Magyar Tudományos Akadémia
Messzehangzó Tehetségek Alapítvány
Nemzeti Tehetségsegítő Tanács
NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt.
Rákóczi Szövetség


LEZÁRULT!

Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívás 2016

Pályázati felhívás letölthető (.pdf)

Adatlap letölthető (.doc)

Tájékoztató letölthető (.pdf)

A NOVOFER Alapítvány kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a mőszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék GÁBOR DÉNES-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan mővelő (kutató, fejlesztő, feltaláló, mőszaki-gazdasági vezető) szakembereket, akik a mőszaki szakterületen:
* kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
* jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy mőszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
* megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez,
* személyes közremőködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét.

A díjak odaítéléséről a Kuratórium dönt. A kuratórium döntése végleges, az ellen fellebbezésnek helye nincs. A hiányos (adatlapot, indoklást, szakmai életrajzot, vagy ajánló leveleket nem tartalmazó) jelöléseket a Kuratórium formai okból figyelmen kívül hagyja.

Nem lehet jelölő vagy ajánló a NOVOFER Alapítvány kuratóriumának vagy felügyelő bizottságának elnöke vagy tagja, az elbírálást segítő szakmai bizottság tagja, a jelölttel családi vagy alárendeltségi kapcsolatban álló személy.
A díjak személyre szólnak, így alkotó közösségek csoportosan nem jelölhetők.
A díj csak egyszer nyerhető el és a Kuratórium nem adományoz posztumusz díjat.

Az ideális jelölt teljesen új tudást létrehozó szakember, akinek mőszaki-szellemi alkotását eredményesen hasznosítják, aki ismereteit a gyakorlatban alkalmazza, látóköre messze meghaladja a szőken vett szakterületet, és a felterjesztéskor még nem töltötte be az 55. életévét.
A Kuratórium fenntartja magának a jogot arra, hogy a tárgyévet megelőző évek jelöltje számára is adományozzon díjat, amennyiben a jelölt a tárgyévi felhívás minden kritériumának megfelel és a jelölők, valamint az ajánlók a kuratórium ez irányú megkeresése során fenntartják korábbi javaslatukat.

Speciális feltételek
A Kuratórium az elmúlt 5 évben folytatott, kiemelkedően eredményes innovatív teljesítmény elismeréseként Gábor Dénes-díjat adományoz a jelöltek közül kiválasztott, Magyarországon élő, magyar állampolgársággal rendelkező alkotónak, valamint a határainkon túl élő, magyar nemzetiségő, magyarul tudó alkotónak.
A határainkon túl élő magyar alkotó elismerésére javaslatot tehetnek a Magyarország határain túli (ezen a magyarság értendő a világban) magyar szakmai, valamint civil szervezetek és felsőoktatási intézmények vezetői is.

A jelölés (előterjesztés) megkívánt tartalma
I. Kitöltött és aláírt adatlap
A jelölő, a jelölt és az ajánlók adatai és a jelölés rövid indoklása, az előírt formanyomtatványon
II. Jelölés
Legfeljebb 3, A4-es gépelt oldal terjedelemben a jelölés részletes indoklása, a jelölő aláírásával
III. Mellékletek
1. A jelölt szakmai képzettségének és munkásságának legfeljebb 2 oldal terjedelmő ismertetése
2. Az indoklásban hivatkozott alkotás/ok/ ill. szakmai eredmények listája (maximum 3 A4-es oldal)
3. Két, a felterjesztőtől, ill. a felterjesztő szervezettől független, szakmailag elismert szakembernek a jelölt kitüntetését támogató ajánló levele.

A jelöléssel, ajánlással és elbírálással kapcsolatos valamennyi dokumentum nyelve a magyar!

Az adatlap, a felhívás és a jelöléssel (előterjesztéssel) kapcsolatos részletes tudnivalók az oldal tetejéről letölthetők.

A jelölést (előterjesztést) mind elektronikusan (alapitvany@novofer.hu),
mind papíralapon (1112 Budapest, Hegyalja út 86.) be kell nyújtani.
Az elektronikus jelölés beküldési, a papíralapú jelölés postára adási határideje

2016. október 10.

Eredményhirdetés és díjátadás: 2016. december

A beérkezett jelölések átvételéről a jelölők, az elbírálás eredményéről a jelölők, a kitüntetést elnyerők esetén a jelölők, az ajánlók és a díjazott jelöltek közvetlen értesítést is kapnak.

A díjazottak nevét a díjátadást követően honlapunkon és a szaksajtóban is nyilvánosságra hozzuk.

További felvilágosítás:

E-mail: alapitvany@novofer.hu Tel.: 1/319-8913 Fax: 1/319-8916 Mobil: 30/4848-004

Budapest, 2016. június

Dr. Gyulai József
a kuratórium elnöke

Támogatók:
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap,
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala,
ANK Autós Nagykoalíció,
BHE Bonn Hungary Kft.,
Egis Gyógyszergyár Zrt.,
ERICSSON Magyarország Kft.,
Gödölle, Kékes, Mészáros és Szabó Szabadalmi és Védjegy Iroda,
Karsai Mőanyagtechnika Holding Zrt.,
Lambda-Com Kft.,
MANO Hologram Kft.,
NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt.,
Patinorg Kft.,
Richter Gedeon Nyrt.,
SERVIER Kutatóintézet Zrt.,

Magánszemélyek 1 %-os SzJA felajánlása

Szakmai együttmőködő partnerek:
Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács
KELLO Könyvtárellátó Kft.

Magyar Innovációs Szövetség

Magyar Tudományos Akadémia

 


LEZÁRULT!

„JÖVőKÉPEM” – középiskolai tanulmányi ösztöndíj 2016

Letöltések:
Felhívás >>>
Adatlap >>>

Gábor Dénes Nobel-díjas mérnök, fizikus, társadalmi gondolkodó emlékére, a NOVOFER Alapítvány a Mőszaki-szellemi Alkotásért kuratóriuma pályázatot hirdet a 2016 évi középiskolai ösztöndíj elnyerésére.

A villamosmérnöki diplomát szerzett Gábor Dénest többek között a plazmajelenségek elmélete foglalkoztatta és egy plazmalámpát is szabadalmaztatott. 1933-34 között a TUNGSRAM kutatójaként dolgozott, majd érdeklődése végleg az elektronoptika felé fordult. 1947-ben alkotta meg a holográfiát, melyben elért eredményeiért 1971-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazták.

A pályázat célja:
A természettudományi ismeretek magas szintő elsajátításának ösztönzése a középiskolai oktatásban résztvevő tanulók körében.

Pályázati feltételek:
A pályázaton részt vehetnek az 1995. december 31. után született, határainkon belül, vagy azon kívül élő, magyarul tudó középiskolás tanulók, akik a pályázat meghirdetésekor még nem érettségiztek.
A Pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a Pályamővet az Alapítvány a későbbiekben ellenszolgáltatás nélkül, digitális vagy nyomtatott formában közzétegye, vagy a közzétételt partnere részére engedélyezze.
A Pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a Pályamőnek ő a szerzője és ez által joga van azt publikáltatni, továbbá garantálja a Pályamő eredetiségét.

A jeligés pályázat két részből áll:
1. Adatlap: a Pályázó nevével, születési adataival, elérhetőségével (lakáscím, telefon, e-mail), a felkészítő tanár nevével, a Pályázó iskolájának adataival (iskola neve, címe, igazgató/intézményvezető neve, e-mail címe), valamint a Pályamő azonosítására alkalmas jeligével és munkacímmel, a választott témakör megjelölésével, a Pályázó aláírásával.
2. Pályamő:
Esszédolgozat: 6-10 oldal terjedelemben, jeligével és címmel.

A Pályamő tartalma:
* Az infokommunikáció etikai, biztonsági kérdései, az eszközök használatának körülményei (a megosztás, posztolás, lájkolás, hekkelés, stb. veszélyei, illetve következményei pl.: öngyilkosság a virtuális térben történő támadások miatt, okostelefon használó figyelmetlenségéből származó balesetek, stb.)
* Digitális orvoslás és nanomedicina jövőkép (pl.: emberbe ültethető elektronikus készülékek üzembiztos mőködése, azok szándékos zavarásának megelőzése, stb.)
* A holográfia felhasználása a modern kutatásban
* Elektronoptika fejlődése, modern mikroszkópok (PEM/SEM – pásztázó elektronmikroszkóp, TEM – transzmissziós elektronmikroszkóp, etc.)
A Pályamőben a megadott témakörök egyikét kell ÖNÁLLÓAN feldolgozni, értelmezni, az alkalmazási lehetőségeket továbbgondolni, az újszerő felhasználási lehetőségekre rámutatni.
Természetesen megengedett az ismert alkalmazások rövid bemutatása.

Formai követelmény:
* Az írott szöveg 12 pont nagyságú Times New Roman betőtípussal, 1,5-es sortávolsággal készüljön, az oldalmargók mérete 2 cm legyen. A dolgozat tartalmazhat képeket, illusztrációkat vagy vonatkozó mellékleteket. Az írott szöveg terjedelme ne haladja meg a 10 oldalt.
* A dolgozat tartalmazzon címoldalt a jelige és a cím feltüntetésével, tartalomjegyzéket, oldalszámot és egy maximum 1 oldal terjedelmő összefoglalót (absztraktot), valamint a felhasznált irodalom jegyzékét is. Az idézett vagy kimásolt szövegrészeket idézőjelbe kell tenni, és a lábjegyzetben hivatkozással kell ellátni.
* Nem lehet a dolgozaton semmilyen személyes adat, vagy a pályázó fényképe.
* A jelige legalább 5 bető és legalább 3 szám karakterből álljon. A pdf file neve a jelige legyen!

Az elbírálás szempontjai:
* az ismeretek feldolgozásának önállósága,
* a megfogalmazás érthetősége, a pályamő átgondoltsága, kidolgozottsága,
* a mondanivaló figyelemfelkeltő hatása, a pályamő jelentőssége,
* a megadott témakörhöz való illeszkedése.
A bírálat során a zsőri elsősorban az újszerő gondolatokat tartalmazó dolgozatokat értékeli.

A pályázatra való jelentkezés, azaz a pályázati adatlap elküldési/postára adási határideje:
2016. február 29. éjfélig.
A pályázati adatlap benyújtási helye és módja:
Az adatlapot elektronikusan az osztondij@novofer.hu e-mail címre és a kinyomtatott, aláírt példányt postai úton a NOVOFER Alapítvány, 1112 Budapest, Hegyalja út 86. szám alatti címre kérjük beküldeni.

A pályamő benyújtási/beérkezési határideje:
2016. március 31. éjfélig.
A pályamő benyújtási helye és módja:
A jeligével és címmel azonosított dolgozatot (esszét) csak elektronikus formátumban (PDF file) kell megküldeni az osztondij@novofer.hu e-mail címre. A pdf file neve a jelige legyen! Az e-mail tárgyában a jeligét és a dolgozat címét kell feltüntetni.

Elbírálás:
A pályamőveket az Alapítvány által felkért pedagógusok és Gábor Dénes-díjas szakemberek értékelik, rangsorolják. Az egyszeri ösztöndíjra vonatkozó döntést a beérkezett értékelések figyelembevételével a NOVOFER Alapítvány kuratóriumi elnöke hozza meg.
A bírálók a jeligével és címmel azonosított pályamőveket kapják meg az Alapítványtól. Az elbírálásból kizárjuk az azonosíthatatlan vagy határidő után benyújtott pályamőveket.

Nyilvános eredményhirdetés:
2016. június első felében a Magyar Tudományos Akadémián rendezett ünnepségen.

Díjazás:
A legjobb pályamővek kidolgozói minimum 30.000, maximum 100.000 forint összegő egyszeri tanulmányi ösztöndíjat és oklevelet kapnak, továbbá: a támogatók által felajánlott tárgyjutalmat, szakmai programokon való részvételi és táborozási lehetőséget nyerhetnek. (Az ösztöndíjak száma nem limitált, az a színvonalas pályázatok függvénye.)
A nyilvános eredményhirdetés alkalmával az erre előzetesen felkért diákok, egy 5-10 perces előadás keretében bemutathatják dolgozatukat. A nyertes pályamőveket a NOVOFER Alapítvány honlapján, a szerzők nevének feltüntetésével hozzáférhetővé tesszük és a sikeres Pályázókat a terv szerint a Parlamentben tartandó Gábor Dénes-díj átadási ünnepségre is meghívjuk.

További felvilágosítás:
NOVOFER Alapítvány 1112 Budapest, Hegyalja út 86., E-mail: osztondij@novofer.hu, Tel: +36 1 319-8913 Mobil: +36 30 4848-004
WEB: www.novofer.hu/alapitvany

A felkészüléshez segítséget nyújtanak a megyei és városi könyvtárak.

Budapest, 2016. február 1.

Dr. Gyulai József akadémikus
A NOVOFER Alapítvány kuratóriumi elnöke

A PROGRAM sikeres végrehajtását segítik:

ANK Autós Nagykoalíció, KELLO Könyvtárellátó Kft., Kutató Diákok Országos Szövetsége, Kutató Tanárok Országos Szövetsége, Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia, Messzehangzó Tehetségek Alapítvány, Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt., Rákóczi Szövetség


LEZÁRULT!

Gábor Dénes-díj felterjesztési felhívás 2015

Pályázati felhívás letölthető (.pdf) >>
Adatap letölthető (.doc) >>
Tájékoztató (.pdf) >>

A NOVOFER Alapítvány kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a mőszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék GÁBOR DÉNES-díjra azokat az általuk szakmailag ismert, kreatív, innovatív, jelenleg is tevékeny, az innovációt aktívan mővelő (kutató, fejlesztő, feltaláló, mőszaki-gazdasági vezető) szakembereket, akik a mőszaki szakterületen:
* kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
* jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy mőszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
* megvalósult tudományos, kutatási-fejlesztési, innovatív tevékenységükkel hozzájárultak a környezeti értékek megőrzéséhez, a fenntartható fejlődéshez,
* személyes közremőködésükkel megalapozták és fenntartották intézményük innovációs készségét és képességét.

A díjak odaítéléséről a Kuratórium dönt. A kuratórium döntése végleges, az ellen fellebbezésnek helye nincs. A hiányos (adatlapot, indoklást, szakmai életrajzot, vagy ajánló leveleket nem tartalmazó) jelöléseket a Kuratórium formai okból figyelmen kívül hagyja.

Nem lehet jelölő vagy ajánló a NOVOFER Alapítvány kuratóriumának vagy felügyelő bizottságának elnöke vagy tagja, az elbírálást segítő szakmai bizottság tagja, a jelölttel családi vagy alárendeltségi kapcsolatban álló személy.
A díjak személyre szólnak, így alkotó közösségek csoportosan nem jelölhetők.
A díj csak egyszer nyerhető el és a Kuratórium nem adományoz posztumusz díjat.

Az ideális jelölt teljesen új tudást létrehozó szakember, akinek mőszaki-szellemi alkotását eredményesen hasznosítják, aki ismereteit a gyakorlatban alkalmazza, látóköre messze meghaladja a szőken vett szakterületet, és a felterjesztéskor még nem töltötte be az 55. életévét.
A Kuratórium fenntartja magának a jogot arra, hogy a tárgyévet megelőző évek jelöltje számára is adományozzon díjat, amennyiben a jelölt a tárgyévi felhívás minden kritériumának megfelel és a jelölők, valamint az ajánlók a kuratórium ez irányú megkeresése során fenntartják korábbi javaslatukat.

Speciális feltételek
A Kuratórium az elmúlt 5 évben folytatott, kiemelkedően eredményes innovatív teljesítmény elismeréseként Gábor Dénes-díjat adományoz a jelöltek közül kiválasztott, Magyarországon élő, magyar állampolgársággal rendelkező alkotónak, valamint a határainkon túl élő, magyar nemzetiségő, magyarul tudó alkotónak.
A határainkon túl élő magyar alkotó elismerésére javaslatot tehetnek a Magyarország határain túli (ezen a magyarság értendő a világban) magyar szakmai, valamint civil szervezetek és felsőoktatási intézmények vezetői is.

A jelölés (előterjesztés) megkívánt tartalma
I. Kitöltött és aláírt adatlap
A jelölő, a jelölt és az ajánlók adatai és a jelölés rövid indoklása, az előírt formanyomtatványon
II. Jelölés
Legfeljebb 3, A4-es gépelt oldal terjedelemben a jelölés részletes indoklása, a jelölő aláírásával
III. Mellékletek
1. A jelölt szakmai képzettségének és munkásságának legfeljebb 2 oldal terjedelmő ismertetése
2. Az indoklásban hivatkozott alkotás/ok/ ill. szakmai eredmények listája (maximum 3 A4-es oldal)
3. Két, a felterjesztőtől, ill. a felterjesztő szervezettől független, szakmailag elismert szakembernek a jelölt kitüntetését támogató ajánló levele.

A jelöléssel, ajánlással és elbírálással kapcsolatos valamennyi dokumentum nyelve a magyar!

Az adatlap, a felhívás és a jelöléssel (előterjesztéssel) kapcsolatos részletes tudnivalók az oldal tetejéről letölthetők.

A jelölést (előterjesztést) mind elektronikusan (alapitvany@novofer.hu),
mind papíralapon (1112 Budapest, Hegyalja út 86.) be kell nyújtani.
Az elektronikus jelölés beküldési, a papíralapú jelölés postára adási határideje

2015. október 10.

Eredményhirdetés és díjátadás: 2015. december

A beérkezett jelölések átvételéről a jelölők, az elbírálás eredményéről a jelölők, a kitüntetést elnyerők esetén a jelölők, az ajánlók és a díjazott jelöltek közvetlen értesítést is kapnak.

A díjazottak nevét a díjátadást követően honlapunkon és a szaksajtóban is nyilvánosságra hozzuk.

További felvilágosítás:

E-mail: alapitvany@novofer.hu Tel.: 1/319-8913 Fax: 1/319-8916 Mobil: 30/4848-004

Budapest, 2015. július

Dr. Gyulai József
a kuratórium elnöke

Támogatók:
Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap,
Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala,
ANK Autós Nagykoalíció,
BHE Bonn Hungary Kft.,
Docler Csoport,
Egis Gyógyszergyár Zrt.,
ERICSSON Magyarország Kft.,
Gödölle, Kékes, Mészáros és Szabó Szabadalmi és Védjegy Iroda,
INNOVATEXT Zrt.,
Karsai Mőanyagtechnika Holding Zrt.,
LambdaCom Kft.,
MANO Hologram Kft.,
NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt.,
Patinorg Kft.,
Richter Gedeon Nyrt.,
SERVIER Kutatóintézet Zrt.,
UniCredit Bank Hungary Zrt.,
WebEye Magyarország Kft.
Magánszemélyek 1 %-os SzJA felajánlása

Szakmai együttmőködő partnerek:
Eötvös Loránd Fizikai Társulat,
KELLO Könyvtárellátó Kft.,
Magyar Innovációs Szövetség,
Magyar Tudományos Akadémia,
Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács


LEZÁRULT!

„Fényes” MAGYAROK – Középiskolai Tanulmányi Ösztöndíj 2015

Pályázati felhívás letölthető (.pdf) >>
Adatap letölthető (.doc) >>

Az Európai Fizikai Társulat kezdeményezésére az ENSz és az UNESCO 2015-öt a FÉNY nemzetközi évének szentelte, ezért idén világszerte nagy figyelmet fordítanak a fény tudományos, oktatási, technológiai, orvosi, valamint mővészeti alkalmazásaira.

A villamosmérnöki diplomát szerzett Gábor Dénest többek között a plazmajelenségek elmélete foglalkoztatta és egy plazmalámpát is szabadalmaztatott. 1933-34 között a TUNGSRAM kutatójaként dolgozott, majd érdeklődése végleg az elektronoptika felé fordult. 1947-ben alkotta meg a holográfiát, melyben elért eredményeiért 1971-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazták.

A pályázat célja:
A természettudományi ismeretek magas szintő elsajátításának ösztönzése a középiskolai oktatásban résztvevő tanulók körében, a magyar alkotók (kutatók, feltalálók) kevésbé ismert, de jelentősnek tekinthető, a fénnyel kapcsolatos és széleskörő érdeklődésre számot tartó eredményei bemutatásával, a fény újszerő alkalmazási lehetőségeinek feltárásával.

Pályázati feltételek:
A pályázaton részt vehetnek az 1994. december 31. után született, határainkon belül, vagy azon kívül élő, magyarul tudó középiskolás tanulók, akik a pályázat meghirdetésekor még nem érettségiztek.
A Pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a Pályamővet az Alapítvány a későbbiekben ellenszolgáltatás nélkül, digitális vagy nyomtatott formában közzétegye, vagy a közzétételt partnere részére engedélyezze.
A Pályázónak nyilatkoznia kell arról, hogy a Pályamőnek ő a szerzője és ez által joga van azt publikáltatni, továbbá garantálja a Pályamő eredetiségét.

A jeligés pályázat két részből áll:
1. Adatlap: a Pályázó nevével, születési adataival, elérhetőségével (lakáscím, telefon, e-mail), a felkészítő tanár nevével, a Pályázó iskolájának adataival (iskola neve, címe, igazgató/intézményvezető neve, e-mail címe), valamint a Pályamő azonosítására alkalmas jeligével és címmel, a Pályázó aláírásával (az adatlap letölthető a www.novofer.hu/alapitvany internet címről).
2. Pályamő: Esszédolgozat: 6-10 oldal terjedelemben, jeligével és címmel.

A Pályamő tartalma:
A meglévő ismeretek feldolgozására vállalkozó Pályázó az alábbi témakörök egyikére koncentráljon:
– Gábor Dénes fényhez kapcsolódó és máig érvényes (vagy jövőbe mutató) eredményei (pl.: holográfiai alkalmazások)
– Magyarok a fény történetében (feltalálók és jelentős találmányok)
– A világítótestek jelene, intelligens világítási rendszerek
– A fény-technológiák szerepe a fenntartható fejlődésben

Az ismert alkalmazások továbbgondolására vállalkozó Pályázó az alábbiakban megjelölt témakörök egyikét dolgozza fel:
– A fény újszerő alkalmazása, felhasználása, jövőbeni szerepe a mindennapi életben
– A világítótestek, ill. fényforrások jövője
– A fény újszerő befogási, tárolási, hasznosítási lehetőségei
– A fény és fénytechnológiák fejlődésével kapcsolatos – tudományosan igazolt elméletekre alapozott – víziók, jövőképek.

A Pályamőben a megadott témakörök egyikét kell
– ÖNÁLLÓAN feldolgozni, értelmezni, az ismert alkalmazási területeket bemutatni, vagy
– az alkalmazási lehetőségeket továbbgondolni, az újszerő felhasználási lehetőségekre rámutatni.

Természetesen megengedett, hogy a meglévő ismeretek feldolgozásán alapuló dolgozatban legyen újszerő javaslat, ill. fordítva, az ismert alkalmazások továbbgondolására vállalkozó dolgozat foglalkozhat az előzmények rövid bemutatásával.

Formai követelmény:
Az írott szöveg 12 pont nagyságú Times New Roman betőtípussal, 1,5-es sortávolsággal készüljön, az oldalmargók mérete 2 cm legyen. A dolgozat tartalmazhat képeket, illusztrációkat vagy vonatkozó mellékleteket. Az írott szöveg terjedelme ne haladja meg a 10 oldalt.
A dolgozat tartalmazzon címoldalt a jelige és a cím feltüntetésével, tartalomjegyzéket, oldalszámot és egy maximum 1 oldal terjedelmő összefoglalót (absztraktot), valamint a felhasznált irodalom jegyzékét is. Az idézett vagy kimásolt szövegrészeket idézőjelbe kell tenni, és a lábjegyzetben hivatkozással kell ellátni.
Nem lehet a dolgozaton semmilyen személyes adat, vagy a pályázó fényképe.
A jelige legalább 5 bető és legalább 3 szám karakterből álljon. A pdf file neve a jelige legyen!

Az elbírálás szempontjai:
• az ismeretek feldolgozásának önállósága,
• a megfogalmazás érthetősége, a pályamő átgondoltsága, kidolgozottsága,
• a mondanivaló figyelemfelkeltő hatása, a pályamő jelentősége,
• a megadott témakörhöz való illeszkedése.

A bírálat során a zsőri csak az önálló munkát értékeli.

A pályázatra való jelentkezés, azaz a pályázati adatlap elküldési/postára adási határideje:
2015. március 5. éjfélig.

A pályázati adatlap benyújtási helye és módja:
Az adatlapot elektronikusan az osztondij@novofer.hu e-mail címre és a kinyomtatott, aláírt példányt postai úton a NOVOFER Alapítvány, 1112 Budapest, Hegyalja út 86. szám alatti címre kérjük beküldeni.

A pályamő benyújtási/postára adási határideje:
2015. április 9. éjfélig.

A pályamő benyújtási helye és módja:
A jeligével és címmel azonosított dolgozatot (esszét) csak elektronikus formátumban (PDF file) kell megküldeni az osztondij@novofer.hu e-mail címre. A pdf file neve a jelige legyen! Az e-mail tárgyában a jeligét és a dolgozat címét kell feltüntetni.

Elbírálás:
A pályamőveket az Alapítvány által felkért pedagógusok és Gábor Dénes-díjas szakemberek értékelik, rangsorolják. Az egyszeri ösztöndíjra vonatkozó döntést a beérkezett értékelések figyelembevételével a NOVOFER Alapítvány kuratóriumi elnöke hozza meg.
A bírálók a jeligével és címmel azonosított pályamőveket kapják meg az Alapítványtól. Az elbírálásból kizárjuk az azonosíthatatlan vagy határidő után benyújtott pályamőveket.

Nyilvános eredményhirdetés:
2015. június 5-én, Gábor Dénes születésnapján rendezett ünnepségen.

Díjazás:
A legjobb pályamővek kidolgozói minimum 50.000, maximum 100.000 forint összegő egyszeri tanulmányi ösztöndíjat és oklevelet kapnak, továbbá: a támogatók által felajánlott tárgyjutalmat, szakmai programokon való részvételi és táborozási lehetőséget nyerhetnek, továbbá a nyilvános eredményhirdetés alkalmával, egy 5-10 perces előadás keretében bemutathatják dolgozatukat.
A nyertes pályamőveket a NOVOFER Alapítvány honlapján, a szerzők nevének feltüntetésével hozzáférhetővé tesszük.
További felvilágosítás:
NOVOFER Alapítvány 1112 Budapest, Hegyalja út 86., E-mail: osztondij@novofer.hu, Tel: +36 1 319-8913 Mobil: +36 30 4848-004
WEB: www.novofer.hu/alapitvany

A felkészüléshez segítséget nyújtanak a megyei és városi könyvtárak.

Budapest, 2015. február

Dr. Gyulai József akadémikus
A NOVOFER Alapítvány kuratóriumi elnöke

A PROGRAM sikeres végrehajtását segítik:

ANK Autós Nagykoalíció, EMIKA Zrt., KELLO Könyvtárellátó Kft., Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia, Messzehangzó Tehetségek Alapítvány, Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt., Rákóczi Szövetség


LEZÁRULT!

„Docler Holding Új Generáció” Gábor Dénes ösztöndíj” 2015

Pályázati felhívás letölthető (.pdf) >>
Adatap letölthető (.doc) >>
Tájékoztató (.pdf) >>

A NOVOFER Alapítvány Kuratóriuma kéri a gazdasági tevékenységet folytató társaságok, a kutatással, fejlesztéssel, oktatással foglalkozó intézmények, a kamarák, a mőszaki és természet-tudományi egyesületek, a szakmai vagy érdekvédelmi szervezetek ill. szövetségek vezetőit továbbá a Gábor Dénes-díjjal korábban kitüntetett szakembereket, hogy jelöljék „Docler Holding Új Generáció” Gábor Dénes Ösztöndíjra azokat az általuk szakmailag ismert, 1979. december 31. után született, magyar állampolgársággal rendelkező, kreatív, az innovációt aktívan mővelő (kutató, mérnök, fejlesztő, feltaláló, mőszaki-gazdasági vezető) szakembereket, akik az informatikai/infokommunikációs szakterületen:

kiemelkedő tudományos, kutatási-fejlesztési tevékenységet folytatnak,
jelentős, a gyakorlatban az elmúlt 5 évben bevezetett, konkrét tudományos és/vagy mőszaki-szellemi alkotást hoztak létre,
innovatív tevékenységükkel hozzájárultak cégük/intézményük innovációs készségének és képességének megalapozásához és fenntartásához.

A díj odaítéléséről a Kuratórium dönt. A kuratórium döntése végleges, az ellen fellebbezésnek helye nincs. A hiányos (adatlapot, indoklást, szakmai életrajzot, vagy ajánló leveleket nem tartalmazó) jelöléseket a Kuratórium formai okból figyelmen kívül hagyja. Nem lehet jelölő vagy ajánló a NOVOFER Alapítvány kuratóriumának vagy felügyelő bizottságának elnöke vagy tagja, az elbírálást segítő szakmai bizottság tagja, a jelölttel családi vagy alárendeltségi kapcsolatban álló személy.

A díj személyre szól, így alkotó közösségek csoportosan nem jelölhetők.