A villamosmérnöki diplomát szerzett Gábor Dénest többek között a plazmajelenségek elmélete foglalkoztatta. 1933-34 között a TUNGSRAM kutatójaként dolgozott, majd érdeklődése végleg az elektronoptika felé fordult. 1947-ben alkotta meg a holográfiát, amelyben elért eredményeiért 1971-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazták. A 60-as évektől kezdve figyelmét mindinkább az emberiség jövője kötötte le. Ekkor születtek a „Találjuk fel a jövőt”, a „Tudományos, műszaki és társadalmi innovációk”, az „Érett társadalom” c. könyvei.

A jövő alakulásával kapcsolatos gondolkodás népszerű a fiatalok körében, amelyet korábbi pályázataink kedvező fogadtatása is bizonyít. Ez inspirálta a Kuratóriumot arra, hogy rendszeressé tegye a középiskolások körében a gondolkodásra sarkalló felhívásait.

A NOVOFER Alapítvány, a reál tárgyak magas szintű elsajátításának ösztönzése érdekében „Jövőképem” címmel hirdette meg a Gábor Dénes Ösztöndíj pályázatot a hazai és a határainkon túl élő, magyarul tudó középiskolások körében.

Örömünkre szolgált, hogy az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a KELLO Könyvtárellátó Kft., a Kutató Diákok Országos Szövetsége, a Kutató Tanárok Országos Szövetsége, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, a Magyar Telekom Zrt., a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, és a határainkon túl élők tájékoztatásánál a Rákóczi Szövetség is segítette a pályázat népszerűsítését. A felhívás megjelent a világhálón is. (pl. palyazatmenedzser.hu, ujnemzedek.hu, kutdiak.hu, kuttanar.hu, imami.hu, hildszki.hu, stb.) is.

A vállalkozó kedvű diákok az alábbi négy témakörben fogalmazhatták meg víziójukat:
• Az infokommunikáció etikai, biztonsági kérdései, az eszközök használatának körülményei (a megosztás, posztolás, lájkolás, hekkelés, stb. veszélyei, illetve következményei)
• Digitális orvoslás és nanomedicina jövőkép (pl.: emberbe ültethető elektronikus készülékek üzembiztos működése, azok szándékos zavarásának megelőzése, stb.)
• A holográfia felhasználása a modern kutatásban
• Elektronoptika fejlődése, modern mikroszkópok (PEM/SEM – pásztázó elektronmikroszkóp, TEM – transzmissziós elektronmikroszkóp, etc.)

A népszerűsítés eredményeként 8 budapesti, 33 vidéki és 8 külhoni középiskolából 115 diák (29 budapesti, 71 vidéki, 15 külhoni) jelentkezett. Közülük 53-an az „Infokommunikáció”, 43 diák a „Medicina”, 14 fő a „Holográfia” és 5 tanuló az „Elektronoptika” témakört jelölte meg dolgozata témájául. A 83 beérkezett pályázatból (72 %) 40 dolgozat az első, 30 a második, 11 a harmadik és 2 a negyedik témakörrel foglalkozott.

A kizárólag jeligével azonosított pályázatokat két fordulóban, egységes szempontok alapján, pontozással értékelte 27 elbíráló. Az elbírálásra Gábor Dénes-díjas szakemberek, középiskolai tanárok és a Simonyi Szakkollégium hallgatói vállalkoztak. A pályázók és az elbírálók közötti összeférhetetlenséget kizáró módon csoportokba sorolt pályázatok végső sorrendjét legalább négy ill. legfeljebb kilenc elbíráló által adott pontok átlaga határozta meg.

A Zsűri javaslatára kiválasztott tanulók további tanulmányait a NOVOFER Alapítvány, a programot támogató szervezetek felajánlásaival, Gábor Dénes Középiskolai Ösztöndíjjal segítette.

100 e Ft-os ösztöndíjban részesültek:
Balázs Csenge, a Zentai Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Árokszállási Laura
Lévai Emese Sarolta, a budapesti Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium, tanulója, felkészítő tanára Medvegyné Máthé Krisztina
Suhajda Eszter, a debreceni Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanulója, felkészítő tanára Bacsó Viktória
Nemes Tamás Márk, a budapesti ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Szakmány Csaba

70 e Ft-os ösztöndíjban részesült:
Boros Botond Dániel, a budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Vicze Zsolt
Gál Laura Dalma, a budapesti ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Szakmány Csaba
Szatmári Eszter Zita, a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola tanulója, felkészítő tanárai Csordásné Marton Melinda és Kovácsné Kovács Ágnes
Szegedi Ágnes Cintia, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Ladányi-Szittyai Andrea

50 e Ft-os ösztöndíjban részesültek:
Ilia Bence, a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont tanulója, felkészítő tanára Bálint Nóra
Lipcsei Sándor, a nagyváradi Mihai Eminescu Főgimnázium diákja, felkészítője Gál Gabriella Éva
Pál Fanni Ilona, a budapesti ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Szakmány Csaba

30 e Ft-os ösztöndíjban részesültek:
Ádám Petra, a budapesti Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Vicze Zsolt Berecz
Kinga Réka, a Székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Éliás Tamás
Nagy Abonyi Luca, a Zentai Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Nagy Szilvia
Springer Barnabás, a pécsi Leöwey Klára Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Hegedűs János
Ténai Éva, a Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Halász László
Várhidi Eszter, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium tanulója, felkészítő tanára Várhidi Gyula

Gábor Dénes: Találjuk fel a jövőt! című könyvét kapta:
Forczek Bianka, a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola, Horvát Melinda, a Zentai Gimnázium, Szuhaj Katinka, a békéscsabai Szlovák Gimnázium, Tóth Flóra, a Tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium, Gulyás László, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium és Pallagi Patrik, a budapesti Jedlik Ányos Gimnázium tanulója

Különdíjakat ajánlott fel a Messzehangzó Tehetségek Alapítvány, a Rákóczi Szövetség és a T-Systems Magyarország Zrt. is. Az ösztöndíjasok megkapták az OTDK által adományozott „Tehetség útlevelet” is.

A díjakat a 2016. június 3-án, az MTA Felolvasó termében tartott ünnepség során vehették át a diákok. Az Alapítvány kuratóriuma nevében itt is köszönetet mondunk valamennyi közreműködőnek, akik önzetlen munkájukkal segítették a pályázat meghirdetését, népszerűsítését majd elbírálását, és valamennyi támogatónak, akik nélkül nem juttathattunk volna ösztöndíjat a tehetséges tanulóknak.

A program támogatói:
„Budapest Bank Budapestért” Alapítvány, ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt., ANK Autós Nagykoalíció, BHE Bonn Hungary Kft., DARHOLDING Kft., EMIKA Elektromechanikai Zrt., ERICSSON Magyarország Kft., Karsai Műanyagtechnika Holding Zrt., Lambda-Com Kft., Magyar Tudományos Akadémia, NOVOFER Távközlési Innovációs Zrt., SEMILAB Félvezető Fizikai Laboratórium Zrt.

Szakmai együttműködő partnerek:
BME Simonyi Károly Szakkollégium, Eötvös Loránd Fizikai Társulat, Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület, KELLO Könyvtárellátó Kft., Kutató Diákok Országos Szövetsége, Kutató Tanárok Országos Szövetsége, Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége, Magyar Tudományos Akadémia, Magyar Telekom Nyrt., MANO Hologram Kft., Messzehangzó Tehetségek Alapítvány, Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, Országos Tudományos Diákköri Tanács, T-Systems Magyarország Zrt., Rákóczi Szövetség